2013. február 27., szerda

Webes eszközök - internetes keresés

Ismét nagy örömmel kezdtem el egy internetes távoktatásos tanfolyamba, megint a PROMPT szervezésében. Néhány évvel ezelőtt vágtam bele az első ilyen "vállalkozásomba", és rögtön megtetszett, így ismét nagy lelkesen csatlakoztam egy újabb tanfolyamhoz. 5 hétig tanulunk, ismerkedünk majd különböző témákkal. (pl. keresés, RSS, stb.)

 Úgy gondoltam, hogy az első héten könnyű dolgom lesz, de nem így történt. Már a keresés témakörénél több újdonsággal találkoztam, főleg a tippek és trükkök tananyagnál. Mivel idáig mindent megtaláltam, - rövidebb- hosszabb idő alatt - amit kerestem, ezért nem kutattam egyszerűbb keresési megoldások után. Pedig mennyi-mennyi lehetőség van, ami a munkánkat, a keresésünket megkönnyíti. Természetesen ki is próbáltam őket, hátha így jobban rögzülnek.
Mivel jelenleg tanítok, így a gyerekeknek is tanítom ezt a tananyagrészt (éppen most), természetesen ők is inkább a kulcsszavas keresést használják. Állandóan próbálom őket rávenni, hogy kulcsszavakat írjanak be, és ne azt a kérdést, amit a feladatban olvasnak, de mindig akad néhány tanuló, aki erre nem figyel, így nehezebben találja meg a megoldást. 

Többféle feladatot alkalmazok, hogy így tegyem változatosabbá a gyerekek számára a keresést:
1. Először  kérdésekre keresik meg a választ, amit egy általam készített űrlapba írnak bele.
2. Keresztrejtvényt  (HotPot) úgy tudnak megoldani, ha a meghatározásokra interneten keresik meg a választ
3. A gyerekek maguk írnak kérdéseket és válaszokat, amikből összeállítok egy űrlapot vagy keresztrejtvényt.

A másik újdonság a Google Értesítő volt, amiről a tanfolyamon hallottam először. Most ismerkedem vele és jónak tűnik a használata, hiszen így rengeteg időt meg lehet spórolni. Először azt hittem, hogy valamit rosszul állítottam be, mert egyetlen értesítő sem érkezett hozzám. De ma megkaptam az első értesítőt, és most már biztos vagyok abban, hogy mindenképpen használni fogom, több témakörben is.

Összességében a keresésről elmondható, hogy a gyerekek sokkal szívesebben keresnek az interneten, mint a könyvtárban  a lexikonokban. Igaz, ők már a netgeneráció tagjai.


2013. február 3., vasárnap

E-mail kontra Facebook


Informatikaórákon többször adok diákjaimnak olyan feladatokat, amiket facebook-on vagy e-mail-ben kell elküldeni számomra. Érdekes megfigyelni, hogy a gyerekek mennyire próbálnak ragaszkodni a Facebook-hoz. Különféle kifogásokkal jönnek, hogy miért nem tudják a feladatot e-mail-ben elküldeni.
Pl. "Elfelejtettem az e-mail címemet." " Elfelejtettem a jelszót." "Csak otthon tudok belépni, mert ott be van állítva a jelszó is."

Az egyik osztályban éppen az e-mail, az e-mail küldése, fogadása, beállítása a tananyag. A legtöbb tanuló webes felületet használ a levelezéshez, de akadnak, akik ismerik az Outlook programot is

Az a tapasztalatom, hogy a netgeneráció az interneten jól használja a Facebook-ot, igaz nem mindenki figyel a biztonsági beállításokra. Hiába beszélünk többször is a veszélyekről, még mindig akadnak olyanok, akik szinte minden adatot megadnak magukról, állandóan posztolnak, lájkolnak, rengeteg fényképet töltenek fel. Megint bebizonyosodik, hogy elméletben tudják, ismerik a veszélyeket, de még nem mindig figyelnek azok betartására.

Nem sok tanuló használja a levelezést, ezért többeknek problémát okoz egy melléklet csatolása (ezért is adok ilyen jellegű feladatokat) Sokszor melléklet csatolása helyett - pl. egy szövegnél - a levelezőbe írják be a szöveget, ott próbálják formázni is.

 Többen csak azért használják az e-mail címüket, hogy a közösségi oldalakra, illetve játékokba regisztrálni tudjanak.

Néhány évvel ezelőtt egy iskolai rendezvényen hallottam egy verset az e-mail-ről, amit most mellékelek.

Varró Dániel

Email

Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek. 

Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett! 

Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek. 

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek. 

Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert…
Van nulladik látásra szerelem?