2016. november 5., szombat

Kódolás Hete

Ebben az évben október 15-23. között került sor az IVSZ szervezésében a Kódolás Hetére, melyhez iskolánk is csatlakozott.

A program során a gyerekek játékos formában ismerkednek meg a programozással.

Már a Kódolás Hetét megelőzően programoztunk az ImagineLogo alkalmazással, illetve nagyobbakkal a Kodu programmal. Főleg a kisebbek szeretik az ImagineLogot, hiszen néhány egyszerű utasítással már egyszerű rajzot is tudnak készíteni . Nagyon jó látni-hallani, amikor sikerül valamit jól programozniuk.

A Kódolás Hetén szerettem volna a gyerekeknek új alkalmazásokat is mutatni, így 4. osztályban a Lightbot-ot próbáltuk ki, ahol egy kis robotot kell irányítani. Először nehezebben ment, hiszen fura volt a gyerekeknek a Logo után, hogy nem nekik kell beírni az utasításokat. Az ügyesebbek a tanóra végére eljutottak a 7. szintig is. Mindenkinek sikerélményt jelentett a Lightbot.



5. osztályban áramkimaradás nehezítette a munkánkat, így újratervezés volt szükséges. Az osztályt két részre osztottam: az egyik fele a számítógépnél progrmozott a Kódolás Óráján tavaly megismert Minecraft-tal. Az osztály másik fele számítógép nékül dolgozott: robotos-játékot játszottak. Ezt általában 4. osztályban alkalmazom a programozás kezdete előtt, motivációként, ráhangolásként. Nagyon szeretik a gyerekek, hiszen a robot csak azt csinálhatja, amira utasítják. Most kényszerből 5. osztályban is ezt játszották a gyerekek. Maguk találtak ki feladatot, amit "le is programoztak". A következő héten vizont mindenkinek lehetősége volt, hogy számítógépnél is dolgozzon.

6-8. osztályokban a Kodut használtuk. Fontos szempont volt, hogy ne csak világot alakítsanak ki a diákok, hanem programozzanak is, pl. labdát vezessen Kodu, mozogjon, stb. Itt szükség volt tanári segítségre, de ha valamelyik tanuló rájött valamie, akkor azt elmondta társának is. Leginkább a 6-7. osztályosok kedvelték ezt az alkalmazást.



 Nagyon jó ez a kezdeményezés, hiszen így a gyerekekhez közelebb hozhatjuk a programozást.


Click to play this Smilebox slideshow
Create your own slideshow - Powered by Smilebox
Customize your own free digital slideshow


2016. június 20., hétfő

Fordított osztályterem MOOC



Az Oktatási Hivatal Sulinet Osztálya 2016 áprilisában hirdetett meg egy kurzust, melynek témája a fordított osztályterem volt. Már többször olvastam ezt a kifejezést, de igazából nem tudtam eképzelni, hogy ezt a gyakorlatban hogyan tudnám alkalmazni. Ezért is jelentkeztem erre az ingyenes online kurzusra. 
Bár eléggé tanév végén zajlott a tanfolyam, azért igyekeztem mindig megnézni a tananyagot, kipróbálni az ott hallott-látott alkalmazásokat. Természetesen elkészítettem egy videót és a hozzá tartozó óravázlatot, valamint két kolléga munkáját értékeltem is. Mivel a tananyag később is megtekinthető, így elhatároztam, hogy a nyári szünetben újból átnézem és kipróbálom a sok-sok alkalmazást.


A tanfolyam során  megtanultuk
  • mire is jó a fordított osztályterem
  • miben más, mint a ma alkalmazott pedagógiai módszerek
  • miért hatékonyabb
  • hogyan tudunk otthon készíteni videót
  • milyen lehetőségeink vannak a videókészítésre
  • hogyan tervezzük meg a tanulási tevékenységeket a fordított osztályteremben
  • miért fontos a tanulási tér és annak elrendezése
MInden modul végén néhány kérdésből álló teszttel ellenőrizhettük is, mennyire sajátítottuk el az adott hét tananyagát. 

Volt néhány olyan alkalmazás, amit már ismertem, mint pl. a Youtube, bár a tanfolyamon hallott lehetőségeket még nem alkalmaztam. Többször használtam viszont a CamStudio-t képernyővideók készítésére. Ennek segítségével készítettem még régebben egy kis segítséget a gyerekeknek a Popplet alkalmazásához, ami itt látható.

A leginkább tetsző alkalmazások számomra a következők voltak: Zaption, EdPuzzle, OfficeMix, Powtoon

Beadandó feladatként egy videót kellett készítenünk, amit én a TinyTap nevű akalmazással készítettem el. Eleinte kicsit nehezebben ment a használata, mert csak okostelefonon, illetve tableten lehet elkészíteni az anyagunkat, viszont az elkészült videót már bármilyen eszközzel meg lehet nézni. Különösen tetszett benne, hogy nemcsak tanulnivalót lehet beletenni, hanem olyan feladatokat is, amelyekkel a gyerekek a hallottakat gyakorolhatják. A videó végén a program ki is értékeli, mennyire voltunk ügyesek.

Az osztályommal ki is próbáltam a fordított osztályterem módszerét. A videót feltettem az osztályblogba, és házi feladat a videó megtekintése volt. Sokan megnézték, és megoldották a feladatokat. is. Persze volt olyan kisgyerek is, aki mire hazaért, már elfelejtette, hogy meg kellene nézni valamit, bár az iskolában még nagyon lelkes volt.

Nagyon hasznos volt a tanfolyam, sok új akalmazással ötlettel, amit a következő évben mindenképpen szeretnék használni.

Végül álljon itt két általam készített TinyTap:

Melléknév tanulásához:



Szófajok ismétléséhez:



2016. május 23., hétfő

Képregények Digitális Témahét után


A Digiátlis Témahéten a 3. osztályosokkal már használtuk a képregénykészítő alkalmazásokat. A gyerekek maguk választhattak a lehetőségek közül: készítettek avatarokat, a nagyon ügyesek pedig képregényeket alkottak. Mivel szívesen dolgoztak a képregénykészítőkkel, így elhatároztam, hogy a nagyobb tanulókkal informatikaórán is kipróbáljuk. Ez annyival volt könnyebb, hogy a nagyoknak már van informatikaórája, a száímtógépet nemcsak játékra használják, ismernek rajzprogramokat, tanulták a szövegszerkesztő használatát is. 

Nekik is megadtam a képregénykészítők leírását, amit az Osztályblogon találtak meg. Ők nem kérdeztek, nem kértek segítséget, hanem nekikezdtek a feladatnak. A témát szabadon választhatták ki, de természetesen megkötés volt, hogy csűnya szavakat nem szabad használni, erőszak nem lehet benne és a téma is elfogadható legyen. Az alkalmazásst is kiválaszthatták. Szinte biztos voltam abban, hogy a legtöbben a Bitstrips-et választják.
Szépen dolgozott az osztály, segítettek egymásnak is.
A legnagyobb problémát az okozta, hogy az elkészült alkotásokat el kellett küldeni nekem. Sajnos ezt csak kerülőúton tudtuk megoldani:
1. Képmetszőt használtunk
2. PrintScreen billentyűt használtuk

Volt olyan tanuló, akinek a Képmetsző használata is új volt. Megbeszéltük, hogy mire lehet használni, hátha a későbbiekben is szükség lesz rá.

Néhány az elkészült alkotásokból:
Click to play this Smilebox slideshow
Create your own slideshow - Powered by Smilebox
Customize your own free slideshow design

2016. május 17., kedd

Digitális Témahét

Ebben az évben első ízben került sor a Digitális Témahétre, április 4-8. között az IVSZ szervezésében. 
Iskolánkkal mi is aktív résztvevői voltunk ennek a nagyszerű kezdeményezésnek. Nemcsak a gyerekeknek volt élmény, hanem nekünk pedagógusoknak is, hiszen mi is sokat tanultunk.

A Digitális Témahetet megelőzően felkészítő webináriumokon is részt vehettünk. Már itt megismerhettünk sok-sok új alkalmazást, illetve olyan lehetőségeket, amiket a témahéten használni lehet. Én is egy ilyen alkalommal hallottam pl. a Plickers alkalmazásról, amit kipróbáltunk a témahéten. Magam sem nagyon tudtam elképzelni, hogy ez a valóságban hogyan működik, de letöltöttem, kinyomtattam a kártyákat, felvettem a csoportokat és megírtam a kérdéseket is. Megmosolyogtató volt, amikor Nagy Edina kolléganőmmel az óraközi szünetben kipróbáltuk az alkalmazást. Az egyik kolléganő érdeklődött is, hogy mit csinálunk, hogyan működik, minek kell az okostelefon hozzá. Próbáltuk elmagyarázni, hogy ez tulajdonképpen olyan, mint egy szavazórendszer. A gyerekeknek nagyon tetszett, hogy a "telefonnal szkenneltünk". Remekül működütt, a kérdéseket és a választási lehetőségeket a gyerekek tudták a táblán követni, sőt még azt is, hogy melyik csoport lapját nem olvastuk még be. Ezt mindig rögtön mondták is, ezzel is segítettek nekünk.


Az alkalmazást annyira megszerettem, hogy a későbbiekben is használtam. Az osztályomat környezetből a kártyák segítségével feleltettem le. Számukra nem volt ismeretlen az alkalmazás, hiszen a témahéten gyorsan megtanulták a használatát. Oyan természetességgel forgatták a kártyákat, hogy az számomra is meglepő volt.

A nagyobb gyerekeknek is megmutattam szakkörön német feladatokkal. Amikor először meséltem nekik erről a lehetőségről, látszott, hogy hiszik is, meg nem is, amit mondok,. De aztán kipróbáltuk és tetszett nekik. Megkérdezték azt is, hogy mi az alkalmazás pontos neve, hogyan kell csinálni ilyen kérdéseket. Remélem, ki is fogják próbálni, vagy más tanároknak is elmesélik.



A témahéten lelkes kolléganőmmel Nagy Edinával projektet is megvalósítottunk Rumini a digitális világban címmel. Mivel éppen a kötelező olvasmánnyal foglalkoztunk, így kézenfekvő volt a témaválasztás. A héten megismerkedtek a gyerekek képregénykészítő programokkal, gondolattérképpel, a már említett Plickers alkalmazással. Készítettünk hangfelvételt, rajzokat, hirdetéseket is.

A projektről részletesebb leírás itt olvasható.


A Digitális Témahét eseményeiről részletsebb leírás itt olvasható.



Számunkra is nagyon hasznos volt a hét, hiszen kipróbáltunk új alkalmazásokat, valamint megismerhettük az ország különböző részein dolgozó kollégáink munkáját, amikből sok ötletet meríthettünk.

A legnagyobb öröm azonban akkor ért minket, amikor megkaptuk az e-mail-t, illetve Dr. Főző Attila László telefonhívását arról, hogy díjat nyertünk az iskoláknak kiírt pályázaton.

A pályázatra Nagy Edina kolléganőm beszélt rá, és igaza lett. Nagyon büszkék voltunk, amikor 2016. április 26-án ünnepélyes keretek között a Budapest VII. kerületi Baross Gábor Általános Iskolában átvettük a különdíjat: egy érintőképernyőt, amit már be is üzemeltünk.
Így már nemcsak az én osztályomban van interaktív tábla, hanem Edina osztályában is.






2016. február 14., vasárnap

Történelmi olvasmányok


Az osztályom harmadik osztályos lett, így már történelmi olvasmányokat is olvasunk. A témakört tanítva néhány gondolatot szeretnék megosztani a kedves Olvasóval.

Nagyon szerettem a meséket is, de a történelem mindig nagyon közel állt hozzám, de sajnos - mivel nem használtam  - az ismereteim megkoptak. Így nagy lelkesedéssel kezdtem el e témakör tanítását. Nagy örömömre a tanulók érdeklődését is könnyű volt felkelteni. Ebben nagy segítségemre volt az internet is, hiszen a csatákat, várakat, történeteket "élővé" tudtuk tenni. 

Először István királyról olvastunk. Természetesen meghallgattunk részleteket az István, a király rockoperából, amit nagyon élveztek, Az egyik tanuló még elhozta pendrive-on a rockopera újabb feldolgozását is, amiből részleteket tekintettünk meg. Több kisgyerek megemlítette, hogy majd otthon megnézi az egészet.

A könnyebb eligazodás érdekében plakátot is készítettem,. Öröm volt látni, hogy az óraközi szünetekben többen odamentek és elolvasták az ott leírtakat.





A legnagyobb sikert a nándorfehérvári ostromról készült 3D-s videó aratta. Többen még otthon is megnézték. 


Ezek a tanórák mindig feltöltenek pozitív energiával, hiszen látom a gyerekek csillogó szemét, hallom érdeklődő kérdéseiket.:
pl. 'Hunyadi János meghalt a nándorfehérvári csatában? (a videóból kiderül a válasz is)
     "Hány török halt meg? Hova mentek a vereség után?
     "Tanár néni élt volna ebben a korban?" stb.

 Az egyik órán mindenki kapott egy kis kártyát, amin valamelyik mondához kapcsolódó szó volt. (pl. törökök, hajó, corvinák, kunok, stb.) Meg kellett keresni, kik tartoznak össze. Mindezt némán. Az így kialakult csoportok a mondát el is játszották felkészülés után. Érdekes volt látni, melyik csoport hogyan oldja meg a feladatot. Voltak, akik némán pantomimjátékkal adták elő Nándorfehérvár ostromát. Voltak, akik elmesélték és úgy játszották el az adott mondát. Jó érzés volt látni, hogy még segítettek is a másik csoportnak, pl, szöveggel, vagy éljenzéssel, vagy a nászinduló dúdolásával, ha éppen erre volt szükség.

A gyerekek és én is nagyon élveztük az előadásokat.  A következő órán meg is kérdezték, hogy megint játszunk mondákat? 
Csak azt sajnálom, hogy elfelejtettem megörökíteni ezeket az "előadásokat".

Látva a gyerekek reakcióit, érdeklődését felmerült bennem, hogy mit rontunk el, hogy később elveszítik az érdeklődésüket és nem szeretik a történelmet. Pedig 8-9 évesen lelkesednek érte, várják a videókat, az animációkat a csatákról a várakról (pl. Eger váráról 1552), Ezek megkönnyítik számukra az adott kor megismerését, illetve az összefüggéseket is.  
Talán ezekre majd felsős korukban  emlékezni fognak.

"Amit élvezettel tanulunk, azt nehezen felejtjük el."

/Mercier/

2016. január 3., vasárnap

Kódolás Órája 2015

Az elmúlt esztendőben, decemberben került sor a Kódolás Órájára, amelyen iskolánk is részt vett. 

Az informatikaórákon éppen a programozással foglalkoztunk a felsős diákokkal, így könnyen beilleszthető volt az órai munkába.

A Kódolás Óráját megelőzően a nagyokkal nemcsak az ImagineLogo-val foglalkoztunk, hanem közösen kipróbáltuk a Lightbot játékot is. A gyerekeknek nagyon tetszett, a grafika miatt is, illetve azért, mert nekik az utasításokat nem beírni kellett, hanem kiválasztani a megfelelőt. Másrészt ha elrontottak valamit, akkor könnyebb volt kijavítani a hibát, mint a Logo-ban. Érdekes volt látni a gyerekek arcát, örömét, amikor sikerült megoldani egy-egy nehezebb feladatot. Segítettek is egymásnak, aminek szintén nagyon örültem.
Néztünk még előző évi kódolási feladatokat is. (https://studio.code.org/)

Ilyen előzmények után érkezett el a Kódolás Órája. Szinte az összes felsős osztállyal belevágtunk. Sokan a StarWars, illetve a Jégvarázs feladatokat kezdték el. A fiúk nagy része a Minecraft-ba vágott bele. Ebben nem tudtam nekik segíteni, mivel én a StarWars feladatokat végeztem el.  Meg is kaptam az okelvelet, amit megosztottam a közösségi oldalon is. Mivel nagyon sok tanítványom van fent, így észre is vették. 
A 4. osztályosok meg is kérdezték, hogy mi az, hogyan kaptam. Elmondtam nekik és annyira belelkesültek, hogy velük is belevágtam ebbe a nagy kalandba. Mivel ők még nem tanultak pogramozást, így nekik többet kellett segíteni. Aztán már nagyon ráéreztek, illetve ha valaki megfejtett egy nehéz feladatot, akkor segített a többieknek is. 

Az egyik kisfiú kb. 40 perc alatt jutott el az utolsó feladatig, ahol már a gyerekeknek kellett játékot készíteni.

Nagyon boldog voltam, hogy nemcsak a nagyok, hanem a 4. osztályosok is ilyen fogékonyak és ügyesek voltak. Öröm volt a boldogságot az arcukon látni, hiszen sok sikerélményhez jutottak.
Még ők sem adták fel, ha megakadtak valahol, segtséget kértek és kis irányítás után tovább tudtak ők is lépni.

A legnagyobb öröm pedig számomra az volt, hogy otthon is foglalkoztak a gyerekek a programozással, nagyon sokan megosztották a névre szóló oklevelüket, vagy kinyomtatva megmutatták nekem.

Nagyon örülök, hogy részt vettünk ezen a nemzetközi eseményen. Remélem folytatódik ez a nagyszerű kezdeményezés, hiszen a gyerekek játszva tanulhatják meg  programozás lépéseit.