2021. október 27., szerda

CodeWeek 2021

 

Régen jelentkeztem blogbejegyzéssel, hiszen a programozás, kódolás a digitális tanrend idején nem volt egyszerű. Bár voltak tanulók, akik akkor is készítettek táncot blokkprogramozással, illetve egyszerű animációt Scratch-ben.

Ebben a tanévben szerencsére már jelenléti foglalkozásokat tudunk tartani, így több lehetősége van a tanulóknak a kódolás, programozás rejtelmeinek megismerésére, illetve a tanultak gyakorlati alkalmazására, kipróbálására.

Iskolánk rendszeres résztvevője a CodeWeek eseményeinek, amelyre ebben a tanévben október 9-24. között került sor. Minden osztályt bevontunk az eseménysorozatba, természetesen életkoruknak és előzetes ismereteiknek megfelelően kaptak feladatokat.

Első osztályban az első foglalkozáson unplugged feladatokat oldottak meg tanulóink. Nagyon ügyesen, gyorsan dolgoztak, alig győztünk újabb és újabb feladatokat adni nekik.



Feladatok forrása: Pinterest



 A legnehezebb feladat az elefánt megrajzolása volt, de végül ez is sikerült mindenkinek. A foglalkozást egy kis robotos játékkal zártuk: először egy robotunk volt, majd sok kicsi elsős robotunk. Nagyon jó érzés volt látni, ahogyan mosollyal az arcukon legkisebb tanítványaink mozogtak. 
A második foglalkozáson megtanultuk Beebot-ot irányítani. Nagy volt az öröm, amikor egy-egy feladatot sikeresn hajtott végre méhecskerobotunk. 



A foglalkozást Edbot bemutatójával zártuk, ami mindenkinek nagyon tetszett. Edbot még tapsot is kapott, amikor fekvőtámaszozott:)



Második osztályban megismerkedtek a gyerekek a Scratch Jr alkalmazással, amivel animációkat készítettek nagy lelkesedéssel. Nagy örömömre sokan otthon is letöltötték az alkalmazást, annyira tetszett a gyerekeknek. A szülői visszajelzések, a gyerekek mosolya, csillogó szeme azt mutatják, élvezték a gyerekek az animációkészítést.


Harmadik osztályban beszélgettünk a mesterséges intelligenciáról, majd a CodeWeek egyik kihívását,  a Képezz ki egy MI botot! feladatot teljesítettük. A tanulók versenyeztek, kinek sikerül jobban megtanítani MI botot. Az utolsó feladatnál megbeszéltük azt is, mennyire nehéz megtanítani egy tulajdonság felismerését (pl. haragos, mérges, éhes, stb.) egy MI botnak.





4-8. osztályig több kódolás heti kihívást teljesítettünk a gyerekekkel. Amikor a kódolás hetét megelőzően olyan webináriumokon vettem részt, ahol a kihívásokat mutatták be a kollégák, akkor elhatároztam, mi is megpróbálkozunk néhánnyal.

A gyerekek kedvence a Hozz létre egy táncot az Óda a kódoláshoz című dalra! kihívás volt, amelyre jobbnál jobb táncokat készítettek. Nagyon élvezték, hogy munka közben zenét is hallgathattak fejhallgatón keresztül.

Néhány táncot szeretnék bemutatni a kedves Olvasónak:


A Készítsd el saját műalkotásod! kihívás is nagy sikert aratott. Az egyik feladat kisebb nehézséget okozott, de végül sikerült mindenkinek megoldani ezt is.



A tanulók kreativitása az utolsó feladatnál pedig szép alkotásokat eredményezett.

Megnéztük a Kísértetház Hedyben kihívást is, de a gyerekeknek a blokkprogramozás jobban tetszett.

Másik nagy kedvenc a Bolondos szemek kihívás volt, hiszen a cél a szemek mozgása volt, minél furcsább alakon.




A felsős tanulók egy része megoldotta a Képezz ki egy MI botot kihívást is.

A kódolás heti eseményeket színesítették bemutatók is: drónbemutató, amit a gyerekek maguk is kipróbáltak, illetve Edbot bemutatta "tudományát".  Mivel az Edbot programozási felülete megváltozott, egyszerűsödött, így a tanulók már a Scratch-ben készítettek egyszerű feladatokat. Igaz, még csak a beépített mozgásformákat próbálták ki, de úgy gondolom, a közeljövőben már saját mozgásokat is fogunk közösen programozni. 

Jó volt látni, hogy a foglalkozások során a gyerekek egymást bátorították, segítették.

Végül álljon itt egy kis összefoglaló Rábapatonáról a Kódolás heti eseményekről: