2018. december 2., vasárnap

Tabletek a szakkörön

Novemberben a rendelkezésünkre álló tableteken programoztunk.2 program segítségével.

A Programozás gyerekeknek applikációt többen ismerték már a tavalyi CodeWeek eseményekről.Voltak olyan gyerekek, akik az 1. és 2. szintet nagyon gyorsan végigvitték. A 3. szinten megjegyezték többen, hogy itt már nehezebb a feladat.



A másik alkalmazás a Scratch Jr applikáció volt. Ezzel a gyerekek már találkoztak a Mobility-ben tett látogatáskor, így nagyon keveset kellett segíteni a használatkor. Ez az alkamazás animáció készítésére alkalmas: rajzos utasítások segítségével tudják a szereplóket a gyerekek mozgatni, irányítani, beszéltetni. Ez az alkalmazás kiválóan készíti elő a Scratch pogram használatát is.

A gyerekek rövid történeteket találtak ki, amit megalkottak a program segítségével. 
Tetszett nekik az is, hogy maguk is rajzolhatnak benne. Csak azt sajnálták, hgoy összesen 4 oldalt készíthetnek benne.

A legnagyobb öröm az volt számomra, hogy többen is elmondták, hogy otthon befejezték az animácójukat. Ők a szakkörön saját tableten dolgoztak,, amire már előzőleg le is töltötték az általam kért alkalmazásokat.








Ozobot robot a szakkörön


A Beebot méhecskékkel való foglalkozásokat az Ozobot programozása követte. 

Nagyon szeretem azokat a robotokat, amelyeket többféleképpen lehet programozni. Ezek közé tartozik Ozobot is. A legkisebbek számára nagy élményt jelent, hogy a színes vonalakat a kis robot tudja követni és közben még a vonalnak megfelelő színt is mutatja. 

A szakkörösökkel először ezt a módot próbáltuk ki, hiszen tavaly ők még csak ismerkedtek Ozobottal. Számomra is új színeket jelenített meg a robot (narancsszín, lila) Sőt kipróbáltuk azt is, hogy esetleg más színt is meg tud-e jeleníteni Ozika. (pl. barnát).

Az önszerveződéssel létrejött csoportok nagyon bonyolult pályákat rajzoltak, amiket alkotás közben ki is próbáltak. A nehézséget az jelentette, hogy a vonal szélessége nem volt mindig megfelelő, így Ozika nem arra ment, amire a gyerekek számítottak.
Több csoport a Beebot pályát is megpróbálta átalakítani Ozobot számára.







Ozobot programozható színkódok segítségével is, amit már a kisebbek is kiválóan tudnak használni. Itt a nehézséget az angol nyelv jelentette, de a 4. és 3. osztályosok a Google Fordító segítségével ezt a problémát is leküzdötték. Sőt, a 3. osztályosok segítettek a 2. osztályosoknak is. 



Az interneten sok pálya található, amiben színkódokat kell használni. A legkedveltebb színkód a turbó fokozat volt. 
Voltak, akik nemcsak ezeken a feladatlapokon használták a színkódokat, hanem az előző órákon rajzolt "pályákon" is próbákoztak a használatukkal.

Néha azért előfordult, hogy a robot nem ismerte fel megfelelően a színkódot. Ennek oka a nem megfelelő színezés lehetett.





Ozobot programozható az Ozoblockly segítségével is. Ezen a programozási felületen szintén több szint található, így a legkisebbekektől a felső tagozatosokig mindenki tudja programozni Ozobotot.

Az 1. szinten rajzok segítségével tudnak a kicsik programozni. A 2 és 3. szinten a tajzok mellett már a szöveges utasítások is megjelennek. A  4. és 5. szinten már csak szöveges utasításokkal találkozhatunk. Akik ismerik a Scratch környezetet, azok nagyon könnyen tudnak programozni az Ozoblockly segítségével is.
Nekem az is tetszik, hgoy az utasítások száma is egyre növekszik.

A programozást követi az adatok átvitele Ozobotra. A gyerekek első kérdése is az volt, hogyan kerülnek át az adatok a robotra. Ők USB kábelre vagy Bluetooth kapcsolatra gondoltak, de egyikre sincs szükség. 
A Flaching-re kattintva Ozobotot a képernyőre helyezzük és a Load bit utasítással beolvastatjuk az adatokat. 

Nálunk itt adódott a legtöbb probléma. Nem mindig olvasta be Ozobot az adatokat. (A beolvasást a robot zöld fénnyel jelzi.)
A másik gond az volt, hogy egy robottal rendelkezem, így a gyerekeknek türelmesnek kellett lenni, amíg be tudtuk olvasni a programokat.





Pályák méhecskéknek


Robotika szakköröseim  a Beebot, Bluebot méhecskék megismerése és programozása után pályákat is alkottak a kis robotoknak.  

Önszerveződéssel alakítottak csoportokat, majd megbeszélték, milyen pályákat készítenek. Minden csoporttag lelkesen vett részt a munkában: rajzoltak, színeztek, vágtak, ragasztottak. Amikor egy-egy pályarész elkészült, a gyerekek ki is próbálták a méhecskékkel, majd ha szükséges volt, akkor korrigálták a pályát.

A pályák több héten át készültek, mivel a gyerekeknek mindig újabb és újabb ötletek jutottak eszükbe.


Amikor a végleges pályák elkészültek, mindegyiket kipróbáltuk közösen a méhecskével. Nagyon jó volt látni, hallani, hogyan szurkoltak a gyerekek a méhecskéknek.





Ezeket a pályákat a további robotika szakkörökön is használtuk, pl. amikor Ozobot robotot programoztuk.