2011. január 22., szombat

IKT a tanórákon

Az internetet böngészve akadtam rá egy érdekes"könyvre" amely a következő oldalról tölthető le:

A könyvbe beleolvasva nagyon jó és hasznos ötletekkel találkoztam. Nagy örömömre szolgált az is, hogy megemlítik az általam kedvelt Quizlet programot is.

Én is szeretnék egy ötletet megosztani Veletek. Mivel nálunk a takarékosság jegyében kevesebbet fénymásolhatunk, ezért elgondolkodtam azon, hogy német nyelvi órákon hogyan tudnám a szövegértést tanulóimmal gyakoroltatni.


Erre több lehetőséget találtam:

  • az Edmodo rendszerbe felteszek hivatkozásokat, ahol szövegértést gyakorolhatnak diákjaink
Ezt ki is próbáltam, de az autentikus szövegek nehéznek bizonyultak a gyerekeknek, bár néhányan       próbálkoztak a webfordítóval is
  • gyakorlókönyvekből kiválasztok szövegértéseket, amiket beszkennelés után szintén felteszek az Edmodo-ba, de készítek hozzájuk egy űrlapot, amire a megoldásokat írhatják fel. Így otthon is tudnak gyakorolni.

Most tanulóimmal ez utóbbi lehetőséget próbáljuk ki:)

2011. január 12., szerda

Felmérés új módon

Lassan lezárul az első félév az általános iskolákban, így tanulóink szinte minden tantárgyból félévi felméréseket írnak. Én gondoltam egy merészet, és úgy döntöttem, 6. osztályban a félévi felmérés elméleti részét is a számítógép segítségével íratom meg informatikából. Elkészítettem egy űrlapot, feltettem a tanulóim által is kedvelt Edmodo rendszerbe, ahol mindenki névvel ellátva töltötte ki az űrlapot. Már a felmérés közben megjegyezte egyik tanítványom: "De jó lenne, ha mindig így írnánk a felméréseket." 
Ez számomra mindennél többet jelentett. 
 

Az űrlap itt tekinthető meg: 

Néhány eredményt szeretnék bemutatni::

Hogyan nevezzük a számítógéphez tartozó eszközök összességét?

Válaszd ki a háttértárolókat!
nyomtató
3  21%
pendrive
11  79%
egér
0  0%
winchester
9  64%
floppy
14  100%
DVD
11  79%

A tanulói visszajelzések megerősítettek abban, hogy tanulóimmal, amikor a tananyag is lehetővé teszi, a felméréseket ilyen módon írassam meg német nyelvből és informatikából is, hiszen így a digitális kompetenciájukat is fejlesztem. A tanulók elmondták azt is, hogy szívesen gyakorolnának németórákon is a számítógépen, én pedig szívesen teljesítem a kérésüket.

"Egy jobb világban mindenki a gyermekektől tanul majd. Most sietve igyekszel tanítani őket. Senki sem tanul tőlük, pedig ők oly sok mindenre megtaníthatnának." /Osho/