2019. január 29., kedd

Edison újabb kalandjai


Edison robotot nagyon szeretem, mert sokrétűen használható. Az alsó tagozatosokkal szakkörön többféle feladatot is kipróbáltunk. Volt, ami sikeresebb volt, volt, ami nehezebben ment.  De a gyerekekkel közösen mindig megpróbáltuk a hibákat kijavítani.

Igyekszem olyan programozási feladatokat kitalálni, amelyek során a gyerekek  a más tanórákon tanult ismereteiket is gyakorolni tudják.




A mai szakkörön először a helyesírást gyakoroltuk a kis robot segítségével. Pár évvel ezelőtt készítettem szókártyákat a j és ly gyakorlásához. Ezeket használtuk fel a szakkörön.  A 2-3. osztályosoknak a földre letettem egy szókártyát, illetve a j és ly betűket. A gyerekeknek először a szóhoz kellett vezetni a robotot, majd a j vagy ly betűhöz. Ez nem volt könnyű EdBlocks-ban, de a gyerekek nem  adták fel. A csoportok jól dolgoztak, megnézték egymás programozását is. 



A 4. osztályosoknál nehezítettem a feladaton. Itt már 3 szókártya került a földre. Egyesével kellett őket a j vagy ly betűkhöz vinni. A csoportok itt is megnézték egymás programozását, sőt még el is mondták, hogy hol hibáztak a társaik. Végül egy fiúkból álló csoport jutott legközelebb a megoldáshoz.



A következő feladatban egy óriáslabirintuson keresztül kellett elvezetni a robotot a célhoz. Ennél a feladatnál ismerkedtek meg a gyerekek az EdScratch fejlesztői környezettel. Még attól sem ijedtek meg, hogy angolul voltak az utasítások. Először megbeszéltük melyik 3 utasítást használják  (előre, megy .... cm-t,  balra fordul 90 fokot, jobbra fordul 90 fokot) A feladat elkezdése előtt azt is megbeszéltük, hogyan lenne hatékony a munka: 1 tanuló a csoportból mér vonalzóval az óriáslabirintusnál, mások pedig programoznak. Még a 2. osztályosok is ügyesen dolgoztak. Volt olyan csoport, amelyik nagyon messzire jutott a labirintusnál. Többször kérték azt is, hogy próbáljuk ki, nézzük meg, jó-e amit csináltak. Ilyenkor mindenki a labirintus köré gyűlt és figyeltük, meddig jut a robot. Ha letért a labirintusról, megbeszéltük, mi volt a hiba, amit a gyerekek azonnal korrigáltak is.



Nagyon jó hangulatban dolgoztak a gyerekek, bár nehéznek találták a feladatot. De megbeszéltük, hogy következő alkalommal is megpróbáljuk a labirintust.


2019. január 14., hétfő

Kalandok Edison robottal

 Nagyon szeretem azokat a robotokat, amelyeket többféle módon lehet irányítani, programozni, hiszen így a kisebb és a nagyobb gyerekek egyaránt sikeresen tudják használni. Ezért is tetszett meg Edison robot.

Az elmúlt év utolsó robotika szakkörén már elkezdtük az ismerkedést a robottal, de ekkor még csak távirányítóval irányították a gyerekek, hogy ezzel  is felkeltsem érdeklődésüket a robot iránt.

A mai foglalkozásokon először megismerkedtünk részletesebben a robot részeivel, majd elkezdtük közösen felfedezni a benne rejlő lehetőségeket. 

A fokozatosság elvét betartva a vonalkódok beolvasásával kezdtük a munkát.

Elég volt egyszer elmondani a 4. osztályos gyerekeknek, hogyan tudja Edison beolvasni a kódokat, már meg is jegyezték. Azt viszont többször elfelejtettük, hogy a beolvasott kódok használatához meg kell nyomni a lejátszás gombot. 

Először tapssal irányítottuk kicsi robotunkat. Jó volt látni, hogy a csoport tagjai milyen gyorsan megegyeztek abban, hogy szépen egymás után tapsolnak. Ha valakinek nem reagált a tapsára Edison, akkor közösen próbáltuk megtalálni a hiba forrását és természetsen a megoldást is. Legtöbbször az volt a gond, hogy a tanuló messzebbről tapsolt. 
Közösen találtuk ki azt is, hogy robotunk tegyen meg egy kört a tapsok segítségével, de úgy, hogy a letett papírok mellett haladhat csak. Ez azért még  nehéz volt, de a sikertelenség ellenére nagyon élveztük.

Edison képes a fény követésére is, amit szintén ki is próbáltunk egy okostelefon elemlámpájának segítségével.

A vonalkövetést csak azért nem próbáltuk ki, mert azt már Ozobottal korábban megnéztük. Viszont érdekes volt az a képessége, hogy elkerüli a vonalakat. Ez is sikeresen működött.

A vonalkódok kipróbálása után következett a programozás a számítógépen. Edison programozható EdBlocks, EdScratch, EdWare, EdPy környezetben is. Mivel 4. osztályosok a szakkörösök, így az EdBlocks, majd később az EdScratch környezeteket próbáljuk ki. 

A mai foglalkozáson az EdBlocks környezettel ismerkedtek meg a gyerekek. Elkezdtük közösen megbeszélni az ikonokat, de a tanulók nagyon ügyesek voltak, hiszen a magyarra fordítással kezdték az ismerkedést.. A feladat az volt, hogy dallamot is tegyenek a programba. Ehhez segítségükre voltak az énektankönyvek, illetve szabadon is komponálhattak. Ha a tankönyvből kottáztak a gyerekek, akkor a többieknek fel is kellett ismerni a dallamokat.. 





A gyerekek annyira megkedvelték a tapssal indítást, hogy többen a programozásnál is ezt a megoldást választották.  

Nagy kíváncsisággal figyelték a gyerekek, hogyan jutnak el az utasítássorok Edison robothoz. Itt is elég volt egyszer elmondani, megmutatni, hogyan lehet egyszerűen 100%-ra feltenni a hangot az asztali számítógépen. Meglepődtek azon is, milyen hamar történik az adatátvitel.

Az külön öröm, hogy Edison robot Lego kompatibilis. Az egyik kislány "fel is öltöztette" robotunkat..



A jövő héten folytatódnak Edison robot kalandjai.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert élvezet programozni kicsinek, nagynak egyaránt.

A legnagyobb öröm az volt számomra, hogy többen megkérdezték hol lehet kapni, mert megtetszett nekik is. Az egyik kislány pedig elmondta, hogy ő Edison robotot kapja a születésnapjára.