2019. október 23., szerda

Robotika szakkör - október

Októberben az Artec készletből építettek a gyerekek robotokat, amiket le is programoztak. A robotoknak egy kanyargós úton kellett megtenni minél hosszabb távot.
Természetesen ez a feladat megoldható vonalkövetéssel is, de mi nem ezt a megoldást választottuk.

A gyerekek már tavaly megismerték, megszerették ezt a készletet, amikor a Digitális Témahéten alkalmunk volt kipróbálni. Ebben a tanévben először átbeszéltük az elemeket, megnéztük, hogy a szenzorokat, szervomotorokat hova lehet csatlakoztatni. Ehhez kinyomtatott segítséget is kaptak.


A gyerekek csoportokban dolgoztak, megtervezték a robotokat, megépítették azokat, majd programoztak. Volt olyan csoport, amelyik a programozás során jött rá arra, hogy a megépített robot nem stabil, így következett az újratervezés, újjáépítés. Volt olyan robot is, ami különlegesen nézett ki, de a program végrehajtása során kiderült, hogy át kell építeni.

Jó volt látni, hogy a gyerekek nem adták fel, ha elsőre nem sikerült valami, gondolkodtak, keresték a hibát, ötleteltek, újraprogramoztak. Sokszor a csoportok egymásnak is segítettek. 


Jó volt látni, hogy nemcsak a fiúk, hanem a lányok is próbálkoztak a programozással. Többször előfordult, hogy ők jöttek rá a hibára.


A tesztelés során rájöttek arra is a gyerekek, hogy az sem mindegy, hol kezdi a robot a programot.



Volt egy robotfutam is, amikor a megépített robotok egymás után indultak  pályán.


Készült aranyos figura is, ahol a gyerekek a szervomotort programozták.


Ebben a hónapban a szakköri gyerekek több délutáni, Kódolás Heti eseményen is részt vettek.

2019. október 19., szombat

Codeweek 3. rész Meet and Code


Ebben az évben a Rábapatonai Iskolásokért Alapítvány sikeresen pályázott robotok vásárlására, melynek keretében iskolánk 7 db Edison robottal gazdagodott. 


Október 17-én az 5. és 7. osztályos tanulók részvételével került sor délután egy foglalkozásra, amelyen az Edison robotokat irányították, programozták a gyerekek.

Először az Edblocks alkalmazásban ismerkedtek meg a tanulók az utasításokkal. Azt a feladatot kapták, hogy különböző alakzatokat programozzanak le fényhatásokkal. A programozás közben többen észrevették, hogy pl. 90 fokot nagyon nehéz leprogramozni, mivel a fordulás időtartamát és nem  a szögét lehet beállítani az Edblocks-ban. Nagyon megörült mindenki, amikor megmutattam nekik az Edscratch alkalmazást, hiszen abban pontosan megadható a fordulás szöge is. A felület mindenki számára ismert volt, hiszen a Scratch-et már 4. osztályban megismerik a gyerekek. Az sem zavart senkit, hogy az utasítások angol nyelvűek voltak.


A bemelegítő feladat után a gyerekek csoportban pályát építettek. A robotokat úgy kellett beprogramozni, hogy a pályán minél pontosabban menjenek végig. A programozást sok tesztelés, hibajavítás követte, de a gyerekek nem adták fel. Érdekes volt látni-hallani őket munka közben, mennyi okos megfigyelést tettek, mennyi jó ötletük volt a hibák javítására.

A pályaépítésről néhány kép:



Így mentek végig a robotok a pályákon:







A foglalkozás zárásaként a tanulók által választott zenére kellett beprogramozniuk Edisonokat. A gyerekek úgy döntöttek, hogy úgy lesz a legszebb, ha ugyanazt a mozgást végzik a robotok. Így mindenki elmondta az ötletét, amit a programba be is építettek. Ezt követően mindegyik robotra áttöltötték az adatokat. Ezután jött a legnehezebb rész: úgy kellett elhelyezni Edisonokat, hgoy ne menjenek tánc közben egymásnak. Sok kísérletre, ötletekre volt szükség, amíg kialakult a végleges startpozíció. Sajnos a zene néha akadozott, így az a videónsajnos nem mindig hallatszik. Megbeszéltük azt is, mi lehet az oka annak, hgoy ugyanazt programoztuk be minen robotra, mégis az egyig gyorsabb, a másik lassabb. Az egyik kislány rájött a megoldásra: az elemek töltöttsége nem volt egyforma.




Nagyon tartalmas, jó hangulatú délutánt töltöttünk el közösen a gyerekekkel. A visszajelzéseik alapján a pályaépítés és a programozás tetszett nekik a legjobban.

CodeWeek 2. - Családi programozás



A CodeWeek keretében október 16-án került sor egy családi programozásra, amelyen nagyszülők, szülők közösen kódoltak, programoztak az unokákkal, gyerekekkel. Ez már nem az első alkalom, hogy felnőtteket is meghívunk egy-egy eseményünkre, hogy lássák, mivel is foglalkozunk az iskolában.

Az idei eseményen részt vevő szülők, nagyszülők már 2. alkalommal tisztelnek meg minket a jelenlétükkel, így már sejthették, mivel is fogunk foglalkozni.

Ezen  a délutánon Edison robottal ismerkedtek kicsik és nagyok. Ráhangolódásként először tapssal irányítottuk Edit. Végül sikerült kis robotunkat eljuttatni a starttól a célig csak a taps segítségével.

Ezt követően az Edblocks alkalmazást néztük meg: megbeszéltük, melyik utasítás mit is jelent. A résztvevők azt a feladatot kapták, hogy mozgást, fényeket és hangot is programozzanak be. Természetesen ezeken kívül még bármit tehettek a kódsorba. A nagyszülők, szülők dolgozhattak közösen az unokákkal, gyerekekkel,  de akár külön is. Az egyik nagyszülő az akadálykerülést is beprogramozta, ami a többi gyereknek is elnyerte a tetszését. Nagyon vicces volt, amikor a 8 Edison egyszerre mozgott.




Eközben 2 kislány az anyukájának, nagymamájának tanította a ScottieGo társasjátékot. Ők a robotika szakkörön már nagyon messze eljutottak a játékban. Jó volt látni, hogy milyen ügyesen magyarázták a gyerekek a kódolást. Büszkén mutatták meg azt a pályát, ahol éppen tartanak. (Ott már ismétléseket is kell használni és szereplőket is kell váltani)


A jó hangulatú foglalkozáson az idő nagyon hamar eltelt, de megbeszéltük, hogy jövőre az Artec robotkészletből építünk és programozunk közösen robotokat.

Ezúton is köszönjük a nagyszülők, szülők aktív részvételét:)

CodeWeek 1.


Ebben az évben október 5-20. között került sor világszerte a Codeweek eseményeire.
Természetesen iskolám, a Rábapatonai Petőfi Sándor Általános Iskola sem maradhatott ki ebből.



Már szeptemberben megkezdődött a tervezés, az osztályok beosztása, mikor melyik tud jönni kódolni, programozni, robotozni.  Életkoruknak megfelelő feladatokat kerestem, készítettem. Figyelembe vettem azt is, hogy az elsősök kivételével már minden osztály vett részt ilyen rendezvényen.

Már október 5.-e előtt elkezdődött a feladat, hiszen jelentkeztünk a flashmobra, amelyen ezúttal egy lefelé mutató nyilat formáztak meg a 3-4. osztályos tanulók.

Az alsótagozatos diákok minden évfolyamon két különböző jellegű foglalkozáson vettek részt.

Az elsősök először a Scratch Jr-ban készítettek történeteket, animálták a szereplőket. Több kisgyerek a szereplőket át is színezte. A tablet használata senkinek nem okozott gondot.

A 2. foglalkozáson megtanulták Beebot méhecskét irányítani. Nagyon aranyosak voltak, mindenki a méhecskét akarta programozni. Volt olyan kisgyerek, aki profi módon tudta, merre is kell fordulni, hány lépést kell megtennie Beebot-nak. Mi még úgy dolgoztunk, hogy egy lépést pogramoztunk, majd oda is tettük a méhecskét. Ha fordulni kellett, akkor pedig fordítottuk a pályán a méhecskét. Amikor készen voltunk, akkor visszatettük a kiindulási helyre, majd a Go gombbal indítottunk. Amikor megkérdeztem, hogy beér-e a megfelelő helyre a méhecske, akkor bizony akadt olyan kisgyerek, aki nemmel válaszolt. Nagy volt az öröm, amikor Zümi beért a célba. Jutalmul a gyerekek meg is tapsolták:) 
Sok pályát kipróbáltunk, egyre nehezebb feladatokkal. A foglalkozás végén még Edison robotot is irányítottuk tapssal.
Nagyon élvezte mindenki ezeket a foglalkozásokat.



A 2. osztályosok először unplugged feladatokat oldottak meg. Először kicsit nehezebben ment a nyilak követése, de aztán mindenki nagyon ügyesen belejött a feladatmegoldásba. A kialakult ábrákat ki is színezhették, díszíthették kedvük szerint. A 2. foglalkozáson ők is a méhecskét irányították. Mivel a 2. osztályosok már ismerték Zümit, ezért ők csoportban oldottak meg egyre nehezedő feladatokat. 



3. osztályban először a Scratch Jr-ban készítettek a gyerekek animált szereplőkkel történeteket. Ők már hangot is fel tudnak venni, illetve a saját arcot is bele tudják tenni egy-egy szereplőbe. A 2. foglalkozáson ők is Zümit irányították különböző pályákon. Jó volt látni, hogy csoportban milyen jól együtt tudtak dolgozni.



Mivel a 4. osztályosok közül sokan járnak robotika szakkörre, így olyan feladatokat kerestem, ami nekik is új. Azt is tudom, hogy szeretik a Minecraft-ot, ezért esett a választásom a code.org oldalon található Minecraft játékra. A gyerekek a saját ütemükben haladhattak, ha szükség volt, akkor azonban tudtak egymásnak segíteni. 
A 2. foglalkozáson pedig a Scratch programozói felületben dolgoztak a diákok. Feladatuk egy történet létrehozása volt animált szereplőkkel. Többen rajzoltak benne hátteret és szereplőt is.




A felsőtagozatosok ezen a héten a Scratch-ben oldottak meg különböző feladatokat informatika órákon. Náluk a tananyagban most következik a robotok programozása.

A tanulói visszajelzésekből kiderült, hogy mindenki nagyon jól érezte magát ezeken a foglalkozásokon:)

" A programozás tanulás megmozgatja az elmét és segít olyan gondolkodásmódot kialakítani, amely az élet valamennyi területén hasznos."  (Bill Gates)

2019. október 7., hétfő

Robotika szakkör - szeptember



Az új tanév új kihívásokkal indult, de ami változatlan, az a robotika szakkör, amelyet immár a 3-5. osztályosoknak tarthatok két csoportban. Ők már tavaly megismerkedtek a robotokkal, főleg a Beebot-tal, Bluebot-tal, Ozobottal, és az Artec robotokkal. Az idei tanévben igyekszem még több robottal, pl. Microbittel, Edisonnal megismertetni a gyerekeket. Az Artec robotokat már ügyesen pogramozzák is a 4.-5. osztályos diákjaink.




Szeptemberben ráhangolódásként újból előkerültek a Beebotok, de más jellegű feladatokkal, mint tavaly.
Először papíralapon oldották meg a feladatokat a gyerekek csoportban, majd kirakták a pályákat és élesben is tesztelték a megoldásukat. Azért előfordult, hogy főleg a fordulásnál hiba is be-becsúszott, de ezt hamar sikerült korrigálni a gyerekeknek.



Terveztünk ruhákat is a méhecskéknek, amiknek később még fontos szerepük lett. Készültek lányos ruhák, amikor az üres sablont díszítették ki a gyerekek kedvük szerint. Az egyik 4. osztályos kisfiú pedig tankruhába bújtatta méhecskénket.



Miért voltak fontosak a ruhák? Természetesen a táncverseny miatt, melyet a méhecskéknek rendeztünk. Ekkor derült ki, milyen nehéz is megvalósítani a szinkronitást.

A zene adott volt, amihez a gyerekeknek kellett kitalálni a koreográfiát. Ez egy 5. osztályos lánycsoportnak sikerült a legjobban.




A Beebot, Bluebot irányítása mellett két újdonsággal is megismerkedtek a gyerekek. Az egyik a ScottieGo társasjáték, amelynél egy aranyos robotot irányítanak a diákok. Egyre nehezebb feladatokat kell megoldani. Az utasításkártyák adottak, csak egy tablet, vagy okostelefon szükséges a kirakott kódok beolvasásához. Nagyon érdekes látni, hogy a 3. osztályos lányoknak mennyire megtetszett ez a társasjáték. Nagyon aranyosak, amikor a székre állva beolvassák az egyre hosszabb kódokat. Csak akkor kérnek segítséget, amikor már sokadik próbálkozásra sem sikerül a feladat megoldása.

   
A másik újdonság a CodyColor játék, amelyet egy webináriumon ismertem meg. Először nehezen jegyeztem meg, melyik szín jelenti a balra, illetve jobbra fordulást. Aztán a gyerekekkel robotika szakkörön kikapcsolódásként is kipróbáltam. Ők sokkal ügyesebbek voltak, mint én. Nagyon jó hangulatban játszottunk, főleg akkor volt nagy az öröm, amikor engem legyőztek. 
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a remek játékot.