2014. február 23., vasárnap

IKT, nemcsak gyerekeknek



Nagyon régen írtam bejegyzést, mivel ebben a tanévben elsős kisgyerekeket tanítok, ami nagyon szép feladat. Sok-sok energiát kapok tőlük, bár nagy munka áll mögöttük, hiszen megtanultuk a betűket, az olvasást, írást, számolást. Nagy öröm látni, hogy a feladatok olvasásakor többen is jelentkeznek, hogy olvasni szeretnének. Meglepő volt számomra, hogy sok kisfiú is nagyon szépen ír.

Indítottam számukra és a szüleik számára egy osztályblogot, ahova egyre több feladatot, oldalt tudok feltenni.tantárgyanként, témakörönként.
Sokszor tanórán is nézünk egy-egy játékot az osztályblogba feltett feladatok közül. Mindig elmondják a gyerekek azt is, hogy mennyire tetszett nekik az adott játék. Másnap többen is mondják, hogy gyakoroltak a számítógépen, aminek nagyon örülök, hiszen így hasznosan töltik a számítógép előtti idejüket.
Nagyon sok feladat található ezen az oldalon., ahol egyre bővül a feladatok köre.

Szeretném, ha a gyerekek megszeretnék az olvasást, ezért ajánlottam nekik  az Olvasni jót, ahol a mesék mellett videókat, játékokat is találhatnak. A mesék sokasága található a Mesesarok oldalon is.
A betűk tanulásakor sokat használtuk ezt az oldalt is.

A matematika gyakorlásához sok angol nyelvű oldalt találtam, de ez nem okoz gondot a gyerekeknek. Az egyik kedvenc ez a játék. Nemcsak tanórákon, hanem a felzárkóztatásokon is használjuk ezeket a feladatokat. Nagyon aranyosan segítik egymást az interaktív táblánál, mindig tudják, hogy ki következik. Tetszenek a kisgyerekeknek a feladat figurái és a hangeffektusok is. 

Nagyon sok hasznos ötletet olvashatunk még a következő oldalakon is:

Ebben a tanévben a szülőkkel zárt csoportban tartom a kapcsolatot, ami mindenkinek nagyon tetszik, hiszen naprakészek az iskolai eseményekkel kapcsolatban. Ha valami gondjuk van, rögtön megírhatják, még aznap válaszolok rá. Az osztály életével kapcsolatos képeket is láthatják.

Remélem, a tanév többi részében is sok örömben, sikerben lesz részem, részünk.