2013. február 27., szerda

Webes eszközök - internetes keresés

Ismét nagy örömmel kezdtem el egy internetes távoktatásos tanfolyamba, megint a PROMPT szervezésében. Néhány évvel ezelőtt vágtam bele az első ilyen "vállalkozásomba", és rögtön megtetszett, így ismét nagy lelkesen csatlakoztam egy újabb tanfolyamhoz. 5 hétig tanulunk, ismerkedünk majd különböző témákkal. (pl. keresés, RSS, stb.)

 Úgy gondoltam, hogy az első héten könnyű dolgom lesz, de nem így történt. Már a keresés témakörénél több újdonsággal találkoztam, főleg a tippek és trükkök tananyagnál. Mivel idáig mindent megtaláltam, - rövidebb- hosszabb idő alatt - amit kerestem, ezért nem kutattam egyszerűbb keresési megoldások után. Pedig mennyi-mennyi lehetőség van, ami a munkánkat, a keresésünket megkönnyíti. Természetesen ki is próbáltam őket, hátha így jobban rögzülnek.
Mivel jelenleg tanítok, így a gyerekeknek is tanítom ezt a tananyagrészt (éppen most), természetesen ők is inkább a kulcsszavas keresést használják. Állandóan próbálom őket rávenni, hogy kulcsszavakat írjanak be, és ne azt a kérdést, amit a feladatban olvasnak, de mindig akad néhány tanuló, aki erre nem figyel, így nehezebben találja meg a megoldást. 

Többféle feladatot alkalmazok, hogy így tegyem változatosabbá a gyerekek számára a keresést:
1. Először  kérdésekre keresik meg a választ, amit egy általam készített űrlapba írnak bele.
2. Keresztrejtvényt  (HotPot) úgy tudnak megoldani, ha a meghatározásokra interneten keresik meg a választ
3. A gyerekek maguk írnak kérdéseket és válaszokat, amikből összeállítok egy űrlapot vagy keresztrejtvényt.

A másik újdonság a Google Értesítő volt, amiről a tanfolyamon hallottam először. Most ismerkedem vele és jónak tűnik a használata, hiszen így rengeteg időt meg lehet spórolni. Először azt hittem, hogy valamit rosszul állítottam be, mert egyetlen értesítő sem érkezett hozzám. De ma megkaptam az első értesítőt, és most már biztos vagyok abban, hogy mindenképpen használni fogom, több témakörben is.

Összességében a keresésről elmondható, hogy a gyerekek sokkal szívesebben keresnek az interneten, mint a könyvtárban  a lexikonokban. Igaz, ők már a netgeneráció tagjai.


8 megjegyzés:

  1. Bírom ahogy "átereszted a saját szemüvegeden" a dolgokat - vagy mi. No ez így visszaolvasva elég értelmetlen lett, de ugye érted? :)
    Örülök, hogy újra együtt "dolgozunk"!

    VálaszTörlés
  2. Igen, értem. Köszönöm:)
    Én is nagyon örülök. hogy megint találkozunk virtuálisan és együtt dolgozunk. Én máris tanultam néhány új dolgot :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ritus!
    Ahogyan az előző két Promt képzésnél nem éreztük a távolságot Pécs és Győr között, úgy most sem Budapest és Győr között! És ez számomra a szabadság ízlelgetése! Örülök, hogy ismét együtt tanulhatunk Robi tutorunknál!:)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Irmus!
    Én is nagyon örülök az újabb találkozásnak:)

    VálaszTörlés
  5. Szia(sztok)! Csak írj(atok) részletesen, hogy én is puskázhassak:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Éva!

      Nagyon régen hallottunk Felőled. Nagyon jó volt Veled is együtt dolgozni:)

      Törlés
    2. "Betettelek" a kurzusba :) Írtam neked e-mailt, hogy hogy tudsz belépni - nehogy már bármiből kimaradj. (Bár ami azt illeti, szinte biztos vagyok benne, hogy semmi újat nem fogunk neked mondani :)

      Törlés