2013. május 27., hétfő

Digitális pedagógus konferencia 2013


Idén először vettem rész a Digitális pedagógus konferencián, és nagyon örültem, hogy részt vehettem rajta. Sok érdekes előadást hallottam, új ötleteket ismerhettem meg és nem utolsósorban találkozhattam azokkal a kollégákkal, ismerősökkel, akikkel eddig többnyire virtuálisan találkoztunk. 

Kíváncsain vártam a Digitális Pedagógus Díj átadását is, hiszen magam is részt vettem a pályázaton egy kolléganőmmel. Igaz, hogy díjat nem nyertünk, de az anyagot a kolléganőm sikerrel használta a gyerekeknél, amit magam is személyesen tapasztaltam.

Délelőtt Buda András előadásában megismerhettem egy új felosztást, amin rögtön el is gondolkodtam, hogy vajon magamat hova lehetne besorolni. Bizony a mai gyerekek messze előttünk járnak. Igaz ez a  nyelvhasználatukra is. Nagyon érdekes volt számomra Veszelszki Ágnes előadása a digitális nyelvhasználatról. A példák közül - megvallom - nem mindegyiket értettem. De ez már többször előfordult velem az iskolában is. A Netszótár nagy segítséget jelent a mai ifjúság megértésében. Prievara Tibor előadásában sok ötletet hallhattunk, amiknek előnyéről és nehézségeiről is beszélt. Már a tavalyi PIL Akadémián és a rendszeres webináriumokon is jó volt hallgatni hasznos ötleteit. B.Tier Noémi előadásában megismerhettük a digitális pedagógus és a digitális nemzedék jellemzőit is. Az előadás itt látható, olvasható.

A kerekasztal beszélgetés során azt éreztem, hogy milyen kár, hogy ilyen hamar befejeződött, hiszen szívesen hallgattam volna még. 

Nagyon jó volt, hogy a délelőtti előadásokat online is lehetett követni, de én is sajnálom, hogy a délutáni szekcióüléseket nem közvetítették, hiszen ott is nagyon sok érdekes téma került szóba. De annak örülök, hogy az előadások utólag megtekinthetők.

Mivel tanító végzettségem is van, ezért én a Jó gyakorlatok az alapozó szakaszban szekciót választottam és nem is csalódtam. Érdekes volt hallani, hogy óvodában milyen lehetőségek vannak IKT eszközök segítségével a fejlesztésre. Irma filmjén jó volt látni a vidám kisgyerekeket, akik örültek, amikor egy-egy feladatot sikeresen megoldottak. 

Kíváncsain vártam az IKT tanulókörről szóló előadást, ami itt megtekinthető. Hajni rengeteg alkalmazást ismertet meg a diákjaival, sok ötletet ad a pedagógusoknak is. A Versike program segítségével bárki könnyen, játékosan tanulhat meg egy-egy verset. Nagyon jó ötletnek tartom .

Nagyon örülök, hogy hallhattam ezeket az előadásokat, és azt gondolom, hogy ezekből a jó gyakorlatokból nagyon sok ötletet meríthetünk egymástól is. (tudásmegosztás)

6 megjegyzés:

  1. Kedves Rita!
    Örülök, hogy találkoztunk!
    Azért nagyon jó, ha a képernyő mögül egyszer-egyszer ki tudunk bújni, és személyesen is láthatjuk egymást...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Irma!
      Igen, egyetértünk. Nagyon jó a tapasztalatokat is kicserélni egymással, újakat tanulni.

      Törlés
  2. Erősen bízom benne, hogy a következő tanévben is folytathatod azt a fajta munkát, amit idén megosztottál velünk, és hogy a következő PIL Fórumon is találkozunk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajni!
      Én is remélem, hogy a jövőben is folytathatom ezt a munkát.:)
      A PIL Fórumot nem ígérem meg a jövő bizonytalansága miatt...

      Törlés
  3. Melyik az az anyag, amiről írsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Pál utcai fiúkhoz készítettünk egy összefoglaló anyagot a CourseLab programmal. Szerintem a Digitális Módszertárban megtalálod :)

      Törlés