2018. december 2., vasárnap

Tabletek a szakkörön

Novemberben a rendelkezésünkre álló tableteken programoztunk.2 program segítségével. A Programozás gyerekeknek applikációt többen ismerték már a tavalyi CodeWeek eseményekről.Voltak olyan gyerekek, akik az 1. és 2. szintet nagyon gyorsan végigvitték. A 3. szinten megjegyezték többen, hogy itt már nehezebb a feladat. A másik alkalmazás a Scratch Jr applikáció volt. Ezzel a gyerekek már találkoztak a Mobility-ben tett látogatáskor, így nagyon...

Ozobot robot a szakkörön

A Beebot méhecskékkel való foglalkozásokat az Ozobot programozása követte.  Nagyon szeretem azokat a robotokat, amelyeket többféleképpen lehet programozni. Ezek közé tartozik Ozobot is. A legkisebbek számára nagy élményt jelent, hogy a színes vonalakat a kis robot tudja követni és közben még a vonalnak megfelelő színt is mutatja.  A szakkörösökkel először ezt a módot próbáltuk ki, hiszen tavaly ők még csak ismerkedtek Ozobottal....

Pályák méhecskéknek

Robotika szakköröseim  a Beebot, Bluebot méhecskék megismerése és programozása után pályákat is alkottak a kis robotoknak.   Önszerveződéssel alakítottak csoportokat, majd megbeszélték, milyen pályákat készítenek. Minden csoporttag lelkesen vett részt a munkában: rajzoltak, színeztek, vágtak, ragasztottak. Amikor egy-egy pályarész elkészült, a gyerekek ki is próbálták a méhecskékkel, majd ha szükséges volt, akkor korrigálták...