2011. január 22., szombat

IKT a tanórákon

Az internetet böngészve akadtam rá egy érdekes"könyvre" amely a következő oldalról tölthető le:

A könyvbe beleolvasva nagyon jó és hasznos ötletekkel találkoztam. Nagy örömömre szolgált az is, hogy megemlítik az általam kedvelt Quizlet programot is.

Én is szeretnék egy ötletet megosztani Veletek. Mivel nálunk a takarékosság jegyében kevesebbet fénymásolhatunk, ezért elgondolkodtam azon, hogy német nyelvi órákon hogyan tudnám a szövegértést tanulóimmal gyakoroltatni.


Erre több lehetőséget találtam:

  • az Edmodo rendszerbe felteszek hivatkozásokat, ahol szövegértést gyakorolhatnak diákjaink
Ezt ki is próbáltam, de az autentikus szövegek nehéznek bizonyultak a gyerekeknek, bár néhányan       próbálkoztak a webfordítóval is
  • gyakorlókönyvekből kiválasztok szövegértéseket, amiket beszkennelés után szintén felteszek az Edmodo-ba, de készítek hozzájuk egy űrlapot, amire a megoldásokat írhatják fel. Így otthon is tudnak gyakorolni.

Most tanulóimmal ez utóbbi lehetőséget próbáljuk ki:)

3 megjegyzés:

  1. Akkor egy helyen keresgéltünk Rita, mert már én is letöltöttem!
    Jót lehet "mazsolázni" belőle!
    Az ötletedet köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Milyen jó, hogy mindenki bogarászik:)
    Már én is letöltöttem. Köszi. A "fénymásoló spóroló" eljárás is jó, bár nálunk nem jutnak géphez a kollégáim, csak nagyon ritkán:(

    VálaszTörlés
  3. Kedves Éva!
    Én kivételezett helyzetben vagyok azzal, hogy informatikatanár is vagyok, így kicsit elsőbbséget élvezek németórákon is az informatikateremben. De szívesen átengedem a termet a kollégáknak akkor, ha éppen nincsen ott infoórám. Szerencsére ezt jól össze tudjuk egyeztetni.:)

    VálaszTörlés