2012. szeptember 9., vasárnap

Tanév eleji gondolatok


Az idei tanév több változást hoz az iskolák és a pedagógusok életében is, ezért néhány  gondolatot szeretnék megosztani olvasóimmal.

Minden tanévnyitón nagy érdeklődés, kíváncsiság övezi az érkező első osztályosokat, akik még mindenre rácsodálkoznak, minden érdekli őket, valamint meg kell szokniuk, hogy ők a legkisebbek. Ez utóbbira különösen az udvari szünetekben kell figyelniük. 
Természetesen látható rajtuk az idegen környezettől való "félelem" is. Bár ez az érzés fokozatosan múlik el. A gyerekek hálásak mindenért, örülnek, ha kezüket fogva megyünk el ebédelni, s közben beszélgetünk.


Én sajnos nem tanítom őket, nálam a legkisebbek a 4. osztályosok, akiket a német nyelv és az informatika rejtelmeibe vezetek be. Nagy öröm volt számomra, hogy már az első németóra után egy kedves szülő azt mondta, hogy nagyon tetszett gyermekének az óra. Sőt, a gyerekek osztályfőnöke is ugyanezt mondta. Azt hiszem, ezek a visszajelzések elfeledtetik - ha csak egy kis időre is - a jövőtől való félelmet, a bizonytalanságot. Ezeken az órákon vidám, mosolygó gyermekarcok tekintenek rám. Ez számomra mindennél fontosabb. Remélem, sikerül ezt az érdeklődést, örömet fenntartani az IKT eszközök segítségével. Már a 2. órán használtuk a Smart program anagramma játékát a tanult köszönések gyakorlására, de természetesen mindig "becsempészek" valamilyen "játékot" a gyakorláshoz.
Jó érzéssel töltött el az is, hogy volt olyan kisgyerek is, aki egyik reggel németül köszönt nekem, illetve délután németül köszönt el.

Informatikaórán érdekes volt hallani, hogy volt olyan 10 éves kisgyerek, akinek az anyukája még nem engedte meg, hogy a Facebook-ra regisztráljon a gyermeke. Azóta már az anyuka felügyeletével a gyermek létrehozta fiókját, amit rögtön meg is írt nekem. Innét tudtam meg azt is, hogy már nagyon várja a következő órát, pedig eddig még csak a balesetvédelemről és az internet, a közösségi oldalak veszélyeiről beszélgettünk. 

Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek tisztában legyenek a virtuális világ veszélyeivel, ezért tanév elején minden osztályban beszélgetünk erről a témáról, és ha szükséges, akkor tanév közben is visszatérünk rá. A nagyobb gyerekek  internetes feladatok segítségével is gyakorolják a tanultakat. Ezeken az oldalakon a tudnivalókat, aranyszabályokat is el kell olvasniuk, de a játékok is segítik a bevésést. Még a 8. osztályosokat is lekötötték a következő oldalak:

Remélem, az olvasottakra, megbeszéltekre tényleg oda is figyelnek a gyerekek.

"A gyermekeket tanítani kell, ugyanakkor érdemes hagyni, hogy egymástól is tanuljanak."
Ernest Dimnet




4 megjegyzés:

  1. Kívánom, hogy olyan szép éved legyen, mint ez a tanévköszöntőd!

    VálaszTörlés
  2. "Informatikaórán érdekes volt hallani, hogy volt olyan 10 éves kisgyerek, akinek az anyukája még nem engedte meg, hogy a Facebook-ra regisztráljon a gyermeke."

    Tudtommal 13 év az alsó korhatár a Facebookon. 10 éves csak úgy regisztrálhat, ha valótlan adatokat ad meg.

    :(

    VálaszTörlés
  3. Igen, igazad van, de már az alsósok közül is sokan megtalálhatók a Facebook-on. (:

    VálaszTörlés