2017. szeptember 24., vasárnap

Gyerekek és a digitális világ



Néhány évvel ezelőtt minden tanév elején felmértem a tanulók számítógépezési szokásait. Az internet elterjedésével már nemcsak a tanulók otthoni eszközeire kérdeztem rá, hanem az interneten töltött időre is. Ekkor még papíralapon adták meg a válaszokat a tanulók, taermészetesen anonim módon.
Itt találhatók a korábbi évek eredményei.

Ebben a tanévben szintén arra kértem az 5-8. osztályos tanulókat, hogy anonim módon válaszoljanak néhány kérdésre. Ehhez a Google Űrlapot hívtam segtségül, amelyben gyorsan, könnyen lehet összeállítani kérdőíveket, vagy akár teszteket is. 
A tanulóknak nem okozott gondot a kitöltés, csak a végén kérdezték meg, hogy elküldhetik-e. 

A kérdőív itt található.

A válaszok begyűjtése után a Google Úrlap alkalmazás diagramokat is készített, amik alapján könnyen elemezhetők tanulóink internetezési szokásai.

Hétköznap szinte minden tanuló internetezik, többségük 1-2 órát. Vannak olyan tanulók is, akik 3 óránál többet töltenek a virtuális világban. Ez azért meglepő, mert akkor mikor és hogyan készülnek fel a következő napra?!


Hétvégén a tanulók több időt töltenek az interneten, bár vannak olyanok, igaz kis számban, akik nem interneteznek. Sokan 2-4 órát is eltöltenek a virtuális világbann. Igaz, volt, aki mondta, hogy nincs állandóan a gépnél, bár a gépe be van kapcsolva.
  
    
Míg néhány évvel ezelőtt a tanulók asztali számítógépet használtak, addig napjainkban a gyerekek többsége már rendelkezik okostelefonnal, tablettel, esetleg IPad-del is. Ezért is kérdeztem rá az eszközeikre. 

Az iskolánkba járó tanulóknál is megfigyelhető, hogy egyre kevesebben használnak asztali száímtógépet. Vannak olyan tanulók is, akik többféle digitális eszközzel endelkeznek.Természetesen az okostelefon vezet a listában, amit a tablet, valamint a laptop követ. Többen nemcsak használják a telefont, hanem tudják annak paramétereit is. Sokan kérnek szüleiktől okostelefont karácsonyra, névnapra, születésnapra..

.

Mivel tanulóink nagyon sok időt töltenek internetezéssel, ezért nem mindegy, mivel töltik ezt az időt. A legöbben zenehallgatásra, zenelettöltésre, filmnézésre használják az itnernetet. 

Ez felvet néhány kérdést: 
1. Milyen tartalmakat néznek a gyerekek? 
2. Jogtiszta zenét töltenek-e le?

Sokan chatelnek, illetve használják a közösségi oldalakat.Ez is elgondolkodtató....

A tanév első informatikaóráján, illetve a hálózatok témakörénél mindig megbeszéljük a közösségi oldalak, illetve az internet veszélyeit. Nagyon fontosnak tartom felhívni a tanulók figyelmét ezekre a dolgokra. Többször néztünk a témával kapcsolatban videókat is.

Örömtelinek tartom, hogy egyre többen rájöttek arra, hogy a tanulásban hasznos segítőtárs lehet a virtuális világ. Ez talán annak is köszönhető, hogy sokszor használtuk az interaktív táblákat gyakorlásnál, ismétlésnél. Igyekszem a tanulóknak ajánlani tanulást segítő appokat, alkalmazásokat, lehetőségeket is. 
Remélem, a következő években tovább nő azoknak a tanulóknak a száma, akik felismerik, hogy az internet hasznos segítőtársuk.


A felsőtagozatos tanulók 77%-a tagja közösségi oldalnak, főleg a Facebook-nak. 

Közösségi oldalon töltött idő hétköznap:
Közösségi oldalon töltött idő hétvégén:


A válaszadók 63%-a kapcsolattartásra használja a közösségi oldalakat. Ott chatelnek, illetve üzenetet is küldenek egymásnak. Itt is megjelent a tanulás. Vannak már osztályoknak zárt tanulói csoportjai, amik arra is alkalmasak, hogy a hiányzóknak az órai feladatokat, elküldjék.


Remélem, a jövőben egyre több tanuló tölti majd hasznosan idejét az interneten.

2 megjegyzés: