Informatikatanárként fontosnak tartom, hogy tudjam, tanulóink mire használják a számítógépet, illetve az internetet. Ezért minden tanév kezdetekor, szeptemberben az első órán a legkisebbekkel beszélgetünk erről. A nagyobbaknál, a 11-14 éveseknél külön felhívom a figyelmet az interneten leselkedő veszélyekre.(a lányokat külön figyelmeztetem a feltöltött képekre)
Most a tanfolyam hatására úgy gondoltam, hogy kérdőívet is kitöltetek a 4-8. osztályos tanulókkal. A vitaindítóban nagyobb gyerekeket említenek, de szerintem a gyerekek egyre korábban ismerkednek meg a számítógépes világgal. (4. osztályban már minden tanuló használja az internetet) Ők a digitális bennszülöttek, akik nem is tudják elképzelni az életet a számítógép, illetve az internet nélkül. Több tanuló sajnos azonosítja a számítógépezést az internetezéssel, ami azt jelenti nála, hogy az Office programokat is csak tanórán használja, otthon csak internetezik.
A rövid kérdőívem a következő kérdéseket tartalmazta:
1. Átlagban mennyi időt töltesz naponta az interneten?
2. Mire használod az internetet?
3. Tagja vagy-e közösségi oldalnak? Ha igen, akkor melyiknek?
A tanulók őszinte válaszokat adtak (a kérdőívet természetesen név nélkül kértem.)
Az összefoglaló bemutató itt található:
1. Átlagban mennyi időt töltesz az interneten naponta?
A rövid kérdőívem a következő kérdéseket tartalmazta:
1. Átlagban mennyi időt töltesz naponta az interneten?
2. Mire használod az internetet?
3. Tagja vagy-e közösségi oldalnak? Ha igen, akkor melyiknek?
4. Mennyi időt töltesz naponta a közösségi oldalakon?
Az összefoglaló bemutató itt található:
1. Átlagban mennyi időt töltesz az interneten naponta?
A következő megállapítások tehetők a diagram alapján
- 4. osztályban a tanulók fele 1 óránál kevesebbet használja az internetet.- Az interneten eltöltött idő az életkorral növekszik. - 12 éves kortól (6. osztály) a tanulók nagy része legalább 2 órát internetezik- 5. osztályban 3 óránál többet nem töltenek az interneten a tanulók. Természetesen a hétvégén ez az időszak megnövekszik. Van olyan tanuló, akinél a hétvégén szinte egész nap megy a számítógép. Akadt olyan tanuló is, aki saját bevallása szerint 1 órát tanul (valószínűleg 3-4 óra között) és utána este 10 óráig a neten lóg.
2. Mivel töltöd az időt az interneten?
A 4. osztályban még a játék dominál, a kamaszok ezzel szemben a közösségi oldalakon "lógnak" a legtöbbet. Szerencsére 8. osztályban megjelenik már a hírek olvasása is, térképeket is nézeget néhány tanuló. Örömmel olvastam, hogy 5. osztálytól a gyerekek egy része az internetet tanulásra is használja.
3. Melyik közösségi oldalnak vagy tagja?
A tanulók többsége több közösségi oldalnak is tagja. Ez főként a 7. és 8. osztályos tanulókra jellemző, akik közül többen is állandóan a hálón lógnak, „be vannak kapcsolva”, szinte ott élik az életüket. A hétvégén pedig többen is bekapcsolják a számítógépet, ami egész nap működik. A közösségi oldalak közül a legkedveltebb az iwiw, amit a facebook követ. Mivel én is regisztráltam ezeken az oldalakon, ezért látom, hogy pl. a facebook-on sokan több játékkal is játszanak. Ezt a megfigyeléseim is alátámasztják. (6. osztályban figyeltem ezt meg.)
4. Mennyi időt töltesz a közösségi oldalakon?
Azok a tanulók, akik nem tagjai a közösségi oldalaknak. hátrányos helyzetű tanulók. Van ugyan számítógépük, internet hozzáférésük is, de inkább a kultúrházban töltik az időt, főként hálózatos játékokat játszva. Többen írták, hogy megnézik a bejelöléseket, és már lépnek is ki.(?) Van, aki leírta, attól függ, hogy mennyi időt lóg a közösségi oldalon, hogy éppen ki van fent. A legtöbb időt a 8. osztályosok töltik el a közösségi hálózatokon. Sokan állandóan be vannak kapcsolva.
A tanfolyamon olvasottakat igyekeztem hasznosítani, igaz nem keretrendszerben, de ennek ellenére sikerekről számolhatok be. Németórán az új anyagot (Európa országai) a tanulók a web segítségével sajátították el, illetve gyakorolták. A www.edmodo.com oldalra feltettem a linket, illetve az általam készített gyakorló feladatokat. A tanulók egy része otthon is belépett a rendszerbe, gyakorolt, versenyzett az édesanyjával. Az új tananyagot pedig elsajátították, és végig azt kérdezték, mikor megyünk be újból a számtekterembe így tanulni. Úgy gondolom, ha először csak néhány tanuló nézi meg újból a feladatokat, már megérte, és hátha még csatlakoznak hozzájuk többen. A rendszer ugyan kevesebbre képes, mint a Moodle, de a céljaimnak jelenleg megfelel. (lehet kommenteket írni, állományokat feltölteni, linkeket küldeni. üzenni, kérdőívet összeállítani, csoportokat létrehozni; a tanulók és a tanárok más módon léphetnek be a rendszerbe. ) Természetesen szeretnék majd egy keretrendszert is élesben kipróbálni.:)
Úgy gondolom, hogy az ilyen órák számát kellene megnövelni, másrészt web2-es eszközöket is lehetne alkalmazni. A VoiceThread alkalmazás pl. kiválóan alkalmas a kommunikáció fejlesztésére is, vagy akár képleírásra is. A gondolattérképeket is ki fogom próbálni számítógépen a tanulókkal, mert hasonló feladatokat összefoglaló órákon már csináltunk, igaz táblán, illetve papíron.
A kurzusnak köszönhetően már eddig is nagyon sok web 2.0-ás eszközzel ismerkedtem meg, amiket a jövőben még többször szeretnék alkalmazni.
Csak gratulálni tudok.Megoldottad a keretrendszer-használatot, még akkor is, ha ez a rendszer kicsit butább, mint a Moodle. Máris bevonódott a munkába néhány szülő is. Ez klassz. Csak úgy falod a web2-t. A tanulók internetezési szokásairól szóló felmérésed sem semmi!
VálaszTörlésHát kedves Rita! Jó kis húzóerő vagy a csapatban!!! Ez ám a kooperatív tanulás! Csak győzzelek utolérni...Szívből gratulálok munkádhoz!
VálaszTörlésKöszönöm a megjegyzéseket!:)
VálaszTörlésAz igazság az, hogy gyorsan kellett valami megoldást találnom arra, hogy minden diák tudja használni az internetet az országok tanulásánál,de az interaktív táblás termünk foglalt volt, ezért döntöttem az Edmodo használatánál.A gyerekek visszajelzéseiből úgy gondolom, hogy örültek ennek.
Én is csak gratulálni tudok.Nagyon otthon vagy a dologban, s az én véleményem szerint is húzóerő vagy a csapatodban.
VálaszTörlésNagyszerű dolog, hogy szinte minden osztályban van interaktív tábla. Hatékony csak akkor lesz a használata, ha minden kollégád kisujjában van a a hozzá szükséges információ, gyakorlat, ha felkészülésük e téren is alapos.
Gondolom a gyerekek nagyon jól aktivizálhatók a tábla használatával.
Kedves Zsike!
VálaszTörlésKöszönöm Neked is a kedves szavakat. A kollégák közül sajnos csak néhány dolgozik a táblánál, őket nem annyira érdekli ez az újdonság, mint engem. Én már részt vettem egy interaktív táblás tanfolyamon is, ahol Notebook szoftverben kellett elkészítenünk egy óra anyagát.
A gyerekeknél azt vettem észre, hgoy a gyengébb képességűeknél nagyon hasznos a tábla. Pl. szótanításnál képek is voltak a szavak mellett, így könnyebben rögzült az új ismeret. A nehezen kezelhető tanuló is csendben, fegyelmezetten jelentkezett, hogy kijöhessen a táblához dolgozni. Azt hiszem, már ezért is megérte a táblát többet használni.
Örömmel olvasom, hogy a pedagógia egyik nagy kihívását is jól kezeled.A nehezen kezelhető gyerekekre gondolok.
VálaszTörlés