2011. június 16., csütörtök

E-tananyag kurzus

A tanév befejezésekor indult a PROMPT Oktatóközpont által szervezett kurzus Szinopszistól az e-learning tananyagig címmel. Már az előző kurzuson (E-learning - a jövő iskolája) is nagy lelkesedéssel és szívesen vettem részt, sőt az ott tanultakat, a web 2.0-ás eszközöket igyekeztem az elmúlt tanévben hasznosítani. Elmondhatom, hogy a gyerekek, a digitális bennszülöttek szívesen fogadták azokat a tanórákat, amikor pl. az Edmodo rendszerben találták meg a feladatokat. Itt kommunikálhattak is, igaz ez még nagyon hasonlított a Facebook-on illetve iwiw-en folytatott "kommunikációhoz". Lehet, hogy itt adhatnék olyan feladatokat is, amelyeket kooperatív munkában oldhatnának meg?! 
A képen én "oktatom" a kollégáimat
Nyelvtanárként nagyon jó lehetőséget adott számomra a pályázaton elnyert interaktív táblák használata is, ahol egyrészt a www.iot.hu, másrészt a www.tanarblog.hu oldalon bemutatott programokat is szívesen használtam. A gyerekek számára motivációt is jelentett ez az újszerű oktatás. Remélem, az újdonság varázsa továbbra is megmarad. Természetesen ehhez szükség van az újabb és újabb alkalmazások, lehetőségek megismerésére is. Ezért is jelentkeztem erre az újonnan induló tanfolyamra. Másrészt mindig is érdekelt az, hogy hogyan készítik el az oktató CD-ket. Tudom, hogy ez egy nagyon bonyolult feladat, ezt már az első heti tananyag elolvasásakor tapasztalhattam.  De örömet jelent számomra, hogy egy kicsit "bekukucskálhatok" ebbe a világba is. Biztos vagyok abban is, hogy a következő tanévben hasznosítani tudom az itt tanultakat.
Informatikusként és programtervezőként érdekes volt olvasni, hogy a tananyagtervezés során is folyamatábrákat használnak.
Amikor először kellett folyamatábrát készítenünk sok évvel ezelőtt, nagyon idegen volt számunkra ez a terület. Aztán természetesen, amikor egy programot kellett elkészítenünk, megírnunk, programoznunk, akkor láttuk igazán értelmét. (Én egy matematika szoftvert készítettem C++Builder-ben a síkidomokról.) Most már fel sem vetődik bennem a kérdés: Minek kell ez? Mai fejjel már tudom, hogy sokkal könnyebb egy jól megírt "tervezet", - legyen az egy folyamatábra, vagy egy szöveges leírás - alapján elkészíteni a munkát.

"Csak az számít valójában tanulásnak, amit a magam módján tanulok, miközben azt teszem, amit tenni akarok."
Richard Bach

4 megjegyzés:

  1. Kedves Rita!
    Akkor tehát: folytatjuk! Elvégre a három L kötelez: LifeLong Learning.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Irma!
    Nagyon jó lesz megint olyan kollégákkal dolgozni, akik hasonlóan gondolkodnak.:)

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Nagyon örülök, h elmeséled, h mi történt Veled a tanfolyam óta e-learninges területen. Én is ezt fogom tenni!
    Egy kérdés: Te mit használsz folyamatábrák készítéséhez. A word-öt? de majd benn a fórumon is megkérdem, oda tartozik....

    VálaszTörlés
  4. Kedves Liz!
    Örültem a szavaidnak:) Köszönöm:)
    Őszintén bevallom, papíron jobban átlátom a dolgokat, így vagyok a folyamatábra készítésével is. De azért tudok ajánlani egy programot. http://meesoft.logicnet.dk/DiagramDesigner/

    VálaszTörlés