Elérkezett a Digitális Témahét utolsó napja, amely mozgalmasan telt iskolánkban.
Felsorolni is nehéz a mai programokat.
A 2. és 3 osztályosok a 8. osztályosok által készített LearningApps feladatokat oldották meg. a tavasz témaköréhez kapcsolódva. Volt, aki a mátrixban szereplő összes feladatot sikerrel vette, de akadtak olyanok is, akik a szókeresővel nehezebben boldogultak. A tanító nénik azonban a gyerekek segítségére siettek, így mindenki sikerélményhez jutott. A feladatok sikerét mutatja az is, hogy kollégáim is hasznosnak találták a gyerekek feladatait, így a későbbiekben is használni szeretnék azokat.
Mindkét osztály vállalkozó tagjait megtornáztatta Edbot. Persze voltak olyan kisgyerekek, akik inkább videóra vették robotunkat:)
A 2. osztályosok nemcsak a nagyok feladatait oldották meg, hanem maguk is megtanultak szófelhőt és QR kódokat készíteni. De ezt nem tőlem tanulták meg, hanem 8. osztályos lányoktól, akik mérhetetlen türelemmel, kitartással, fáradhatatlanul segítettek a kicsiknek, és úgy vettem észre, élvezték is ezt a feladatot. Sok köszönet nekik:)
A 2. osztályosoknak annyira megtetszettek ezek a rajzok, hogy voltak olyanok, akik hármat (!) is készítettek, először a tavaszhoz kapcsolódva, majd szabadon választott témában.
Néhány alkotás a 2. osztályos kisgyerekektől:
A mai programkínálatból a programozás sem maradhatott ki. Az 1-2. osztályosok közül többen a Beebot méhecskékkel gyakorolták az algoritmikus gondolkodást. Nagy volt az öröm, amikor a méhecske sikerrel vette az akadályt.
A felső tagozatosok pedig a héten készült szófelhőkből, rajzokból e-book-ot készítettek, amit a mai napon be is fejeztek. Jó volt látni, hogy a gyerekek csoportokban is jól együttműködtek egymással.
A hét zárásaként a Mentimeter alkalmazás segítségével kollégáim és a gyerekek elmondhatták anonim módon a véleményüket a hétről. Mindenki nagyon jól érezte magét, többen javasolták, hogy máskor is tanuljunk így. Kíváncsi voltam arra is, hogy mi tetszett nekik a legjobban és nem is okozott csalódást a válasz: a legnagyobb sikere a robotoknak volt, illetve a Quiver3D alkalmazásnak.
Ez a hét számomra is nagyon sok örömet, megerősítést jelentett, hiszen sokszor láttam a gyerekek csillogó szemét, hallottam felhőtlen nevetésüket, illetve tapsukat egy-egy sikeres feladat esetén. A robotbemutatók pedig mindenkit lenyűgöztek..
A gyerekek megismertek sok olyan alkalmazást, applikációt, ami a tanulásban segítheti őket.
A hét sikerét bizonyítja az is, hogy több kollégámat sikerült megfertőzni, hiszen ők is készítettek szófelhőket, QR kódokat. Már ötleteik is voltak pl. a QR kódok további használatára és órai alkalmazására. Amikor megtudták, hogy a mai feladatokat a 8.osztályosok alkották - én csak a legjobbakból tankocka mátrixot készítettem, először meglepődtek, majd megkérdezték, hogy használhatják-e. a feladatokat.
A hét során nekem is lehetőségem volt több alkalmazás kipróbálására, illetve újak megismerésére.is.
Összegezve elmondható, hogy kicsi, nagy egyaránt új ismeretekkel gazdagodott ezen a héten.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése