2018. augusztus 1., szerda

Jimu, a robot


A nyári szünidő nemcsak a pihenésről, feltöltődésről szól, hanem a következő tanévre készülésről, ötletelésről is. 

Mivel a robotika egyre nagyobb teret hódít az iskolákban,, ezért arra gondoltam, hogy az iskolai robotok mellett (Beebot, mBot, Edbot) fejlesztem a saját "robotparkomat" is. A már meglévő BlueBot, Microbit, Ozobot mellé szerettem volna még egy robotot. 

Sokat keresgéltem az interneten, mire rátaláltam Jimu Tankbot-ra, amely árban is barátságosabb volt. Fontos szempont volt számomra az is, hogy kicsik és nagyok egyaránt sikerrel tudják használni, irányítani, programozni.

Jimu 190 darabból és 6 szervomotorból áll. A robot összeállítását egy applikáció segíti, amely innen tölthető le. Az interaktív segítségre nagy szükség van,, hiszen a sokféle elem között különben elveszhetne az ember. Természetesen ha a gyerekek mást szeretnének összerakni belőle, arra is van lehetőség. Külön öröm, hogy az összeállításhoz nincs szükség semmilyen eszközre, hiszen az elemek a Legohoz hasonlóan illeszkednek egymáshoz.

Az összeszerelést követően a telefonnal, táblagéppel Bluetooth-on keresztül lép kapcsolatba. Ha valami hiba van az összeállításnál az applikáció ebben is segítséget nyújt.

Jimu irányítása több módon lehetséges.
1. Jimu bemutatót tud tartani a mozgásaiból, így kedvcsinálónak is kiváló.
  • előre, - hátramegy
  • fordul jobbra, balra
  • körbefordul
  • irányít
  • tornázik
  • örül
  • lehajol és felvesz kisebb tárgyakat, amelyet cipelni is tud
Mi is hozhatunk létre új mozgásformákat, amikor a szervomotorokat állítjuk be kedvünk szerint. Ezeket a mozgásformákat természetesen el is tudjuk menteni.





2. Távirányítóval is irányíthatjuk, amit szintén tartalmaz az applikáció.
A kisgyerekek gyakorolhatják segítségével az irányokat is.

3. Programozás Scratch-ben
A nagyobb gyerekek a már ismerős Scratch felülettel találkoznak. Ha létrejött a robottal a Bluettoth kapcsolat, akkor a Scratch programot nemcsak a telefon, vagy táblagép kijelzőjén látják, hanem a valóságban is.
Természetesen az elkészült programok lementhetők, szerkeszthetők.
Itt van lehetőség arra is, hogy beprogramozzuk, hogy robotunk az infraérzékelője segítségével elkerülje az útjába kerülő tárgyakat is.

Csatlakozhatunk a közösséghez is, ekkor pontokat is kaphatunk a napi feladatok megoldásáért. 
Ha új modellt építünk, akkor azt le is tudjuk fényképezni, majd megmutathatjuk a többi felhasználónak is.

Úgy gondolom, hogy a robot nagyon jó lehetőség az algoritmikus gondolkodás fejlesztésére:).

4 megjegyzés:

  1. Kis könnyű nyári feltöltődés! Mikor tudjátok a robotokat használni? Infóórán van erre lehetőség? Vagy szakköröd van? Nálunk komoly gond, hogy a meglévő - kölcsönkapott eszközök itt vannak, de csak délutánonként tudunk vele dolgozni, amúgy rendszeren kívül, szakkörre nem ad keretet a tanker.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajni! Infoórákon felsőben használjuk a robotokat, meg lesz robotika szakkör is, ha minden a tervek szerint alakul. A fejlesztőórákon is tervezik a kollégáim a méhecskék használatát:) Nagyon örülök, hogy ilyen terveik annak nekik is:)

      Törlés
  2. Gratulálok!
    A gyerekek biztos szívesen szerelik majd össze és programozzák,irányítják.

    VálaszTörlés