2013. március 8., péntek

Régi ígéret

Néhány éve készítettem a PROMPT egyik tanfolyamán egy német nyelvű gyakorlóanyagot általános iskolásoknak. Abban az évben sajnos nem tudtam kipróbálni, de megígértem, hogy a tapasztalataimról mindenképpen beszámolok. Úgy gondoltam, hogy idén bármi történik is, kipróbálom az anyagot, így teljesítem az ígéretemet is.  Hiszen mindannyian ismerjük a mondást: Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

Az első  meglepetés akkor ért, amikor nem nyílt meg az oldal. Először nem értettem, hogy mi is történt, de aztán egy rövid nyomozás és angoltudásom felelevenítése után rájöttem, hogy a staticloud.com oldallal van valami gond. Kevés vigaszt jelentett számomra, hogy mások is hasonló gondokkal küzdöttek. Rövid mérgelődés után arra gondoltam, hogy én mindent elmentek, archiválok, amiket valaha csináltam. (még a gimnáziumi történelem esszémet is gépre vittem, így megőrizve az utókornak), hátha szerencsém lesz és megtalálom most is a munkámat. Nagyon reménykedtem, de azt nem igazán tudtam, hogy melyik pendrive-on, vagy külső merevlemezen bújhat meg. Így keresésbe kezdtem, s szerencsére sikerrel jártam, így már semmi akadálya nem volt a kipróbálásnak.

4. osztályban néztük meg a gyerekekkel, akik az informatikával és a német nyelv rejtelmeivel is ebben a tanévben kezdtek el ismerkedni. Nagyon lelkes kis csoport, akik hálásak azért, ha a táblánál "játszunk", pedig ez is igazából tanulás. Mindent nagyon élveznek, szeretnek, az új dolgokat különösen.
Mivel teljesen kezdőkről van szó, ezért nem minden feladatot tudtunk megoldani.

Először megismerkedtünk közösen a felülettel, megcsináltunk néhány feladatot, meghallgattuk a szavak kiejtését is. Látszott a gyerekek arcán, hogy már az is örömet okozott nekik, hogy megértettek egy-egy szót. Azért is szeretek ilyen kisgyerekekkel foglalkozni, mert ők még lelkesek, kedvesek, látszik az igazi örömük. Igazából ez adja vissza azt a hitet, amit a nagyobbak érdektelensége miatt időnként elveszítek.

Ezután átismételtük a tanult bútorokat, ahol a HotPotatoes-ban készített párosításos feladatot nagyon hamar hibátlanul sikerült megoldaniuk. Nagyon magabiztosak voltak a feladatnál. Sőt, azt is mondták, hogy nagyon könnyű volt. Ezen fellelkesülve elhatároztam, hogy megpróbáljuk úgy is megcsinálni a feladatokat, hogy mindenki külön gépnél ül és a saját tempójában haladhat a gyakorlatokkal, tesztekkel. Ez azért aratott sikert a gyerekek körében, mert egyrészt az egérrel könnyebben helyre tudták húzni a szavakat a párosításnál, másrészt pedig mindenki csinálhatta a gyakorlatokat. Örömujjongás is volt, amikor valamelyik feladatot 100%-osra sikerült megoldani. Ha valamelyik feladat rosszabbul sikerült, akkor félve kérdezték meg, hogy  a 80%  nagyon rossz? Megnyugtattam őket, hogy volt a feladatban több számukra ismeretlen szó, a tanultakat viszont jól megoldották, ezért ez egyáltalán nem rossz teljesítmény.

Volt olyan kisgyerek, akinek a ClassTools-ban készített játékom annyira elnyerte a tetszését, hogy szinte nem is akart továbbmenni. Ő a lövöldözős játékot választotta, ami természetes, hiszen fiúról van szó, de nagyon boldog volt, amikor kiderült, hogy ő még a leggyorsabban mozgó szavakat is ki tudta lőni. Többször vissza is tért ide. A másik kedvenc a FlingtheTeacher játék volt, amit az interaktív táblánál is többször játszottunk már. Bár az volt a vélemény, hogy ott könnyebb, mert meg tudják egymással beszélni, itt viszont nem lehetett. Azért több tanulónak is sikerült a végén kilőni a szebbnél szebb kinézetű professzort. A játék azért is hasznos volt, mert több új szóval is találkoztak a gyerekek, amit azért sikerült megjegyezniük az óra végére.
A teszteket is sikeresen megoldották, a munkájukat maguk le tudták ellenőrizni és meg is állapították, hogy "Jaj, de hiszen ezt tudtam is, csak nem figyeltem." Büszkén mutatták a hibátlan teljesítményt.
Könnyebbek voltak azok, ahol egy jó megoldás volt. A több jó megoldás esetén már jobban végig kellett gondolniuk a dolgokat. Itt előfordult, hogy egy-egy szónál nem voltak biztosak a névelőben, ezért inkább nem jelölték be a szót.

Egy bátor kisfiú a szövegértéses feladatokat is megoldotta, elég jó eredménnyel.

Remélem, hogy a jövőben még vissza tudunk térni ehhez  a gyakorlóanyaghoz, más osztályokban is. Évről évre szerintem egyre több részt tudnak majd megoldani a gyerekek.

Fontosnak tartom, hogy ezáltal nemcsak új szavakat, kifejezéseket ismernek meg különféle tevékenységek közben, hanem fejlődik digitális kompetenciájuk is.


6 megjegyzés:

  1. Kedves Rita!
    De jó hogy megtaláltad az elkészített anyagodat!
    Biztos fogod tudni még alkalmazni más gyermekcsoportokban is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Irma!
      Én is ezt remélem, mert tetszett a gyerekeknek, örömmel csinálták.
      Szerencsére mindent elmentek, csak rendszerezni kellene őket. De majd erre is sor kerül.....

      Törlés
  2. Nos, így utólag: ez a staticloud dolog nem jött be, pedig akkor azt hittem nem fog ilyen hamar kimúlni ez a szolgáltatás.
    Nekem is megvan még a leadott anyagod - bár azóta lehet, hogy módosítottál/változtattál rajta.
    Nem tesszük fel valami nyilvános oldalra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem változtattam rajta, mert gépet kellett cserélnem, és azóta az Exe-t még nem sikerült feltennem, de majd sort kerítek rá, bár lehetséges, hogy segítséget fogok kérni Tőled:)
      Mindenképpen vissza szeretnék térni hozzá, mert így a feladatokat a gyerekek tudásához tudom igazítani.

      Nagyon tetszik az ötleted, hogy feltegyük nyilvános oldalra.:)

      Törlés
    2. Szuper!
      Akkor már csak azt kellene kitalálni, hogy hová tegyük fel, de stílusosan az lenne a legjobb ha valahogy itt a blogon keresztül is elérhető lenne nem? Mondjuk a bloggerbe nem tudjuk az egészet feltölteni, de egy linket majd valahogy ideteszünk.

      Törlés
  3. Hű, de jó lenne. :) Előre is köszönöm :)
    Már gondoltam arra, hogy itt a blogon nyitok egy új lapot, amire a programokat, alkalmazásokat tenném fel, amiket szeretek. Olyasmi gyűjtemény lenne, mint a Netvibes. De lehet, hogy ez nem igazán jó ötlet?

    VálaszTörlés