2019. április 10., szerda

Digitális Témahét 1.



Iskolánk immár 4. alkalommal vesz részt a Digitális Témahéten, mely a Digitális Módszertani Központ szervezésében valósul meg április 8-12. között.

Minden évben hosszas tervezés előzi meg a témahét eseményeit iskolánkban. Míg kezdetben egy osztállyal vettünk részt, addig most már az iskola összes diákját bevonjuk ebbe a kiváló eseménysorozatba.


A tanulók életkori sajátosságait, illetve informatikai tudását figyelembe véve ebben a tanévben 3 miniprojektet terveztem a kollégákkal együttműködve. Sajnos rajtunk kívül álló okok miatt (pl. áramszünet) többször újra kellett tervezni a projekteket.

A kis elsősökkel a mesék világában jártunk. A Scratch Jr alkalmazással készítettek rajzokat, meséket. Az alkalmazás nem volt teljesen új számukra, hiszen ők jártak a MobiliTy digitális élményközpontban Győrben, ahol már találkoztak ezzel az applikációval. 

Az egyik kisfiú különösen nagyon ügyes volt, így ő lett a segítőtársam, amit ő láthatóan nagy örömmel vett. Ő mutatta meg a többieknek, hogyan lehet a saját fényképet a rajzokba beletenni, hogyan lehet rajzolni, színezni.
A hangfelvételnél a gyerekeket még az sem zavarta, hogy alapzaj volt a teremben.

A háttérben a szereplők elhelyezése is nagy tetszést aratott, de amikor megmutattam, hogy mozogni is tudnak, akkor még nagyobb lett az öröm. Csak néhányszor kellett megmutatni a kezdeti lépéseket, aztán már egymásnak is szívesen segítettek a gyerekek. 

Volt olyan elsős kisfiű, aki már az ismétlés utasítást is használta. Ő elmondta, hogy már az első "ilyen" órák után megnézte az interneten, hogyan lehet mozgatni a szereplőket. 
Voltak bátortalanabbak is, akik megkérdezték, hogy ezt vagy azt az utasítást is szabad-e használni.

Ezeken az órákon a sok csillogó szemű kisgyerek annyira elmélyedt a "munkában", hogy a szünetben sem akartak kimenni a teremből. 

Úgy gondolom, a következő képek, videők  mindennél jobban érzékeltetik, hogy ezek az órák mennyire jó hangulatban teltek..








2 megjegyzés: