Az előző bejegyzésemben írtam arról, hogy weblapokat készítünk a gyerekekkel a ucoz segítségével.
Őszintén szólva kicsit féltem ettől a témától, mert már nagyon közeledik az év vége, a 8. osztályosok már semmit nem akarnak csinálni, legfőképpen tanulni, illetve új dolgokat kipróbálni nem. Igaz, hogy informatikaórákon szépen dolgoznak, mert az ott tanultakat, pl. a bemutatókészítést más órákon is tudják használni egy-egy kiselőadás során.
Ezek ellenére azért belevágtunk és "csodában" volt részem. Már a regisztrációnál meglepődtem, hiszen pontosan elolvasták az utasításokat, megnyitották az e-mail fiókjukat és rákattintottak a megerősítő linkre is. Az egyik tanítványomnál úgy éreztem, hogy megakadt, ezért mondtam neki, hogy kattintson a linkre, mire ezt a választ kaptam: "De tanárnő, ezt én tudom." Igaz, ők ebben már profik. :)
A regisztráció után megbeszéltük, hogy hol találják meg a sablonokat, amik közül bármelyiket lehetett választani. Többen megkérdezték, hogy ez vagy az jó lesz-e, de megnyugtattam őket, hogy itt nincs rossz megoldás. Megmutattam azt is, hogy hogyan tudnak a vezérlőpultba belépni, bejegyzéseket írni, illetve képeket, videókat feltölteni. Én szeretek egy-egy gyerekkel, illetve kisebb csoportokkal foglalkozni, mert így biztos lehetek abban, hogy mindenki mindent megértett. Ekkor jobban tudok a felmerülő kérdésekre is válaszolni, hiszen szinte mindenki mást szeretne tudni. Mivel ez sok időbe telik, ezért többször előfordult régebben, hogy a gyerekek türelmetlenek voltak. Itt viszont ennek ellenkezőjét tapasztaltam: türelmesek voltak, segítettek egymásnak, igyekeztek maguk rájönni a megoldásra. (Csak akkor szóltak, ha már semmi ötletük nem volt.) Remélem, a további órákon is ilyen lelkesek lesznek.
Tanóra végefelé arra kértem a gyerekeket, hogy küldjék el nekem az oldal címét, mert összegyűjtöm őket, így könnyebben megnézhetik majd a társaik munkáját is. Erre kiválóan alkalmas a Netvibes, amiről a legutolsó tanfolyamon tanultam.
Én nagyon jól éreztem magam az órán, és azt hiszem, a gyerekek is élvezték ezt a feladatot. Ezt mutatja egy rövid történet is:
Az egyik fiút - akinek sokszor kellett eddig könyörögni, hogy csinálja a feladatot - megkérdeztem óra végén, hogy mi történt vele, hogy végig dolgozta a 45 percet. Válasz: Azért, mert ez érdekel."
Azt hiszem, ez a legnagyobb öröm egy pedagőgus számára, amikor ilyet hall, hiszen ez elfeledteti vele a sok gondot, küzdelmet. Ezért éri meg.
