2013. október 23., szerda

Interaktív tanórák

Ebben a tanévben első osztályosokat tanítok a számolás, betűvetés, olvasás tudományára. Ebben nagy segítségemre van az interaktív tábla, hiszen ezek a gyerekek már "használják" a számítógépet, főleg, akiknek nagyobb testvérük van. Az interaktív táblát varázstáblának hívjuk, ami csak a jó gyerekeknek működik. Egyik nap nagyon aranyosak voltak a gyerekek, mert sehogyan sem akart megfelelően működni a tábla, mire megkérdezték: "Tanító néni rossz...

2013. szeptember 23., hétfő

Popplet és Linoit

A felsős tanulóknak az elmúlt hetekben néhány új alkalmazást mutattam be, amelyek közül  leginkább a Popplet nyerte el a tetszésüket. Ez egy olyan gondolattérkép-készítő alkalmazás, amelybe a szövegen kívül képeket, videókat is tehetünk. Megváltoztathatjuk a gondolattérkép színét, mozgathatjuk, nagyíthatjuk, kicsinyíthetjük a munkánkat. És nem utolsósorban alkalmas a csoportmunkára is. A munka megkezdése előtt a gyerekeknek videót készítettem...

2013. szeptember 22., vasárnap

Netgeneráció 2013

Minden tanév elején, az első órán rövid kérdőívet íratok azokban az osztályokban, ahol informatikát tanítok. Érdekes megfigyelni, hogyan változik a gyerekek internethasználata,  internethez való viszonya. Ebben a tanévben kibővítettem a kérdéseket, hiszen most már az asztali számítógépek mellett nagyon sokféle eszközön lehet internetezni.  Érdekelt az is, hogy dolgoznának-e virtuális osztályteremben és ezt a munkát hogyan képzelik...

2013. szeptember 8., vasárnap

Új kihívások

Elkezdődött az új tanév, ami tele van új feladatokkal, új kihívásokkal, sok változással  Én is egy nagyon szép munkát kaptam: az egyik első osztály tanító nénije lettem. Mindig irigykedtem a tanító nénikre, akik bevezetik a kisgyerekeket az írás, olvasás, számolás rejtelmeibe. Amikor az elmúlt években helyettesítenem kellett elsőben, mindig rengeteg energiát kaptam tőlük. Most ezt nap mint nap tapasztalom. Bár még csak pár nap telt...

2013. július 14., vasárnap

Virtuális Egyetem

Mivel az elmúlt tanév nagyon hosszú volt, sok munkával teli, ezért eldöntöttem, hogy a nyáron az elmaradásaimat pótolom. Aztán Tóth Renátától, egy kedves ismerősömtől érkezett egy felhívás, hogy a Virtuális Egyetemen indul egy online kurzus "Gondolkodjunk együtt a digitális állampolgárságról" címmel. Gondoltam, belevágok, hiszen már több online kurzuson vettem részt. Ez a kurzus más, mint az eddigiek, hiszen nem a Moodle keretrendszerben...

2013. május 27., hétfő

Digitális pedagógus konferencia 2013

Idén először vettem rész a Digitális pedagógus konferencián, és nagyon örültem, hogy részt vehettem rajta. Sok érdekes előadást hallottam, új ötleteket ismerhettem meg és nem utolsósorban találkozhattam azokkal a kollégákkal, ismerősökkel, akikkel eddig többnyire virtuálisan találkoztunk.  Kíváncsain vártam a Digitális Pedagógus Díj átadását is, hiszen magam is részt vettem a pályázaton egy kolléganőmmel. Igaz, hogy díjat nem nyertünk,...

2013. május 11., szombat

Weblapkészítés 2.

Az előző bejegyzésemben írtam arról, hogy weblapokat készítünk a gyerekekkel a ucoz segítségével. Őszintén szólva kicsit féltem ettől a témától, mert már nagyon közeledik az év vége, a 8. osztályosok már semmit nem akarnak csinálni, legfőképpen tanulni, illetve új dolgokat kipróbálni nem. Igaz, hogy informatikaórákon szépen dolgoznak, mert az ott tanultakat, pl. a bemutatókészítést más órákon is tudják használni egy-egy kiselőadás során.  Ezek...

2013. május 5., vasárnap

Weblapkészítés 1.

  Közeledve a tanév vége felé informatikaórán megpróbálunk weblapot készíteni a 8. osztályos gyerekekkel. A tavalyi évben ehhez a GoogleSites-ot hívtam segítségül, de ez elég nehézkes volt, mert egyrészt nem volt mindenkinek gmail-fiókja, másrészt nehéz volt a gyerekeknek csoportban dolgozni. A tapasztalatokat levontam, így döntöttem el, hogy idén valami más alkalmazást próbálunk ki. Nagyon sokat töprengtem, mi lenne a legjobb, hiszen a fiúk...

2013. április 28., vasárnap

E-learning tananyag - Dropbox

Sokszor nosztalgiával gondolok a PROMPT által szervezett tanfolyamokra, főleg akkor, amikor új tanfolyam indul. Eszembe jutnak az "együtt töltött virtuális óráink", a társaim és nem utolsósorban a tutoraink is, akik mindig készségesen segítettek és segítenek a mai napig is, amiért nagy-nagy köszönettel tartozom. Az egyik tanfolyamon egy e-learning tananyag készítése volt a feladatunk, amibe nagy lelkesedéssel kezdtünk, hiszen ez egy olyan...

2013. április 14., vasárnap

Élet a GoogleReader után

Nemrégen több helyen is megjelent, hgoy a GoogleReader megszűnik. Pedig már  rutinná vált, hogy az újonnan megjelent bejegyzéseket naponta megnéztem egy helyen. Nagyon megszerettem a GoogleReader-t, pedig csak nemrégen kezdtem el rendszeresen használni. Miután a hír a megszűnésről megjelent, alternatívák után kezdtem el keresgélni. De ez másokat is foglalkoztat, mivel ezzel a témával foglalkozott a PCWorld számítástechnikai újság legújabb...

2013. április 2., kedd

Webes eszközök - összegzés

Végére ért a PROMPT Oktatóközpont által szervezett tanfolyam, amelyen webes eszközök használatát tanultuk meg. illetve ezek felhasználási módjait. Sok-sok köszönet Robinak, hogy a feltett kérdéseinkre, problémáinkra gyorsan reagált,  segített, ha elakadtunk, jó ötleteket adott. :) Biztos, hogy a tanfolyamon tanultakat hasznosítani fogom a munkám során, hiszen pl. a hírgyűjtőkről hallottam, de igazából nem használtam. Ugyanígy voltam...

2013. március 30., szombat

Tavaszra várva

Remélhetőleg már hamarosan megérkezik a várva várt tavasz, előbújnak a virágok, kizöldülnek a fák, csicseregni kezdenek a madarak. Minden kedves Olvasómnak nagyon békés húsvéti ünnepet kívánok !  ...

2013. március 27., szerda

Webes eszközök - online naptárak

A tanfolyam 5. hetében az online naptárakról tanultunk.  Ezt az alkalmazást eddig telefonon arra használtam, hogy emlékeztetőket állítsak be a családtagok, barátok születés, - és névnapjáról. Ez a lehetőség azért is tetszett meg, mert ugye, az ember feledékeny, így pedig mindenre emlékezni tudunk a technika segítségével. :) Természetesen a telefonon is beállíthatunk találkozókat, eseményeket is. Ezt a héten már ki is próbáltam. A ...

2013. március 20., szerda

Webes eszközök - Google Drive

Ezen a héten a PROMPT tanfolyamán a 4. téma feldolgozására került sor. Mivel ez a Google Drive használata volt, ezért úgy gondoltam, hogy itt nem találkozom újdonsággal. De megint tévedtem, mert már az első tananyagnál leragadtam. Nem jutott volna eszembe, hogy mappákba rendezzem a dokumentumokat (pedig a merevlemezen ezt mindig így teszem) Ez talán a lustaságomnak is köszönhető, hogy ha felkerült egy dokumentum vagy magam készítettem egyet,...

2013. március 17., vasárnap

Netvibes és Panda

Az előző bejegyzésemben a Netvibes és a Panda alkalmazásokat hasonlítottam össze, de képet nem mutattam, amit most szeretnék  pótolni. A bejelentkezéshez regisztráció szükséges, ami ingyenes. Már a bejelentkező oldalon elolvashatjuk az alkalmazás  legfontosabb jellemzőit és véleményeket is látunk. A Panda-ban kevesebb lehetőség van, mint a Netvibes-ban, de szerintem kezdésnek, kiindulásnak kiváló. Ekkor az alapokkal még a kezdők...

2013. március 16., szombat

Webes eszközök - Netvibes

A tanfolyam 3. hetében megismerkedtünk a Netvibes hírgyűjtő portállal, aminek kinézete ismerős volt, hiszen a PROMPT egy előző tanfolyamán már találkoztunk a Widgami hírgyűjtővel. Igaz, hogy akkor nem készítettünk magunk ilyen gyűjteményt, ezért nagyon érdekes és hasznos volt az e heti tananyagunk. Csak elkezdeni volt nehéz, aztán már ment minden magától. Ha egyszer ezt elkezdi az ember, akkor egyre csak gyűlni fognak a különböző weboldalak,...

2013. március 8., péntek

Webes eszközök - RSS olvasó

 A PROMPT által szervezett tanfolyam második hetéhez érkeztünk el, amelynek témája az RSS csatornák illetve a Google Reader használata volt. A téma nem volt számomra ismeretlen, bár eddig inkább a blogomra helyeztem el RSS feed-eket modulként. Itt beállítottam azt is, hogy milyen mélységig mutassa a híreket. Így a számomra fontos oldalakat nem kellett állandóan megnéznem, hogy történt-e ott valami változás, hiszen a modulokra rápillantva...

Régi ígéret

Néhány éve készítettem a PROMPT egyik tanfolyamán egy német nyelvű gyakorlóanyagot általános iskolásoknak. Abban az évben sajnos nem tudtam kipróbálni, de megígértem, hogy a tapasztalataimról mindenképpen beszámolok. Úgy gondoltam, hogy idén bármi történik is, kipróbálom az anyagot, így teljesítem az ígéretemet is.  Hiszen mindannyian ismerjük a mondást: Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Az első  meglepetés akkor ért, amikor...

2013. február 27., szerda

Webes eszközök - internetes keresés

Ismét nagy örömmel kezdtem el egy internetes távoktatásos tanfolyamba, megint a PROMPT szervezésében. Néhány évvel ezelőtt vágtam bele az első ilyen "vállalkozásomba", és rögtön megtetszett, így ismét nagy lelkesen csatlakoztam egy újabb tanfolyamhoz. 5 hétig tanulunk, ismerkedünk majd különböző témákkal. (pl. keresés, RSS, stb.)  Úgy gondoltam, hogy az első héten könnyű dolgom lesz, de nem így történt. Már a keresés témakörénél több újdonsággal...

2013. február 3., vasárnap

E-mail kontra Facebook

Informatikaórákon többször adok diákjaimnak olyan feladatokat, amiket facebook-on vagy e-mail-ben kell elküldeni számomra. Érdekes megfigyelni, hogy a gyerekek mennyire próbálnak ragaszkodni a Facebook-hoz. Különféle kifogásokkal jönnek, hogy miért nem tudják a feladatot e-mail-ben elküldeni. Pl. "Elfelejtettem az e-mail címemet." " Elfelejtettem a jelszót." "Csak otthon tudok belépni, mert ott be van állítva a jelszó is." Az egyik osztályban...